Idén júniusig nettó 110 ezer 16 és 34 év közötti brit állampolgár hagyta el az országot – akkora exodus ez, amelyhez hasonlót csak a pandémia előtti évtized mélypontjain tapasztaltak. A Brit Statisztikai Hivatal (ONS) most először közölt korcsoport-adatokat, és ebből kiderül: az ország nettó lakosságvesztését szinte teljes egészében a fiatalok adják.

Miközben a 35–44 éveseknél már 15 ezer fős a kivándorlási többlet, az idősebbeknél ellenkező a trend: a 55–64 éveseknél 7 ezer, a 65 felettieknél pedig 11 ezer fős nettó visszaáramlást mértek.

A gazdasági okokon aligha lehet csodálkozni. Nemrég az új költségvetés volt a nagy téma a szigetországban, benne a kormánynak – a vállalásától visszatáncoló – adóemelései. A kabinet ugyan azt állíthatja, hogy emelni nem emelte az SZJA-t – csak éppenséggel befagyasztotta a jövedelem adómentes összegét. Az emelkedő bérek miatt azonban így közel egymillióan csúsznak át a magasabb adófizetői kategóriába.

A bérköltségeket megemelő tavalyi adó- és járulékintézkedések pedig már eddig is jobban sújtották a pályakezdő briteket. A munkáltatói járulékok és a minimálbér emelése megdobta a cégek foglalkoztatási költségeit. Ennek nyomán látványosan visszaestek a friss diplomások számára kínált állások.

A brit fiatalkorú munkanélküliség 15 százalékon áll – tízéves csúcson, ha nem számítjuk be a pandémia időszakát.

Az előbb említett személyijövedelemadó-mentes sáv és a diákhiteltörlesztés küszöbét érintő szabályok miatt már az alacsonyabban fizető állásoknál is hamarabb szembesülnek a törlesztőrészletekkel. A lakhatási költségek pedig tovább feszítik a fiatalok költségvetését.

A távozók egy része az EU egyes országaiban vagy a Közel-Keleten talál vonzóbb munkát, különösen ott, ahol a szabályozás lehetővé teszi a távmunkát. Mások – például a brit állampolgárságot szerző, majd hazatérő európaiak – egyszerűen visszaköltöznek eredeti otthonukba. Ausztrália különösen népszerű: ott a fiatalok munkanélküliségi rátája 10 százalék alatt van, és a munkavállalói vízumkategóriákban egy év alatt 80 százalékkal nőtt a britek aránya.

A kormány mindeközben tagadja, hogy az adóterhek növekedése és a munkaerőpiaci helyzet lenne a kivándorlási hullám oka. Starmer miniszterelnök szóvivője szerint Britanniában „jó élni és üzletet vezetni”, és a nagyvállalati befektetéseket hozza fel példának. A valóság azonban ennél összetettebb: a City AM elemzése szerint egy 30 éves, átlag feletti jövedelmű diplomás 2030-ban mintegy évi 10 ezer fonttal fizet majd többet adóban és diákhitelben, mint fizetett volna, ha az adóhatárokat nem fagyasztják be.

A fiatalok növekvő elégedetlenségét mutatja az Adam Smith Intézet felmérése is:

a 18–30 évesek több mint egynegyede tervezi a kivándorlást vagy gondolkodik rajta.

A brit fiatalok problémáit jelzi, hogy a se nem dolgozó, se nem tanuló 16-24 évesek száma közel egymillióra szökött fel. Egy baloldali intézet – burkoltan – a migrációt emlegette. A Társadalmi Igazságosság Központ szerint a magas bérterhek, torz jóléti ösztönzők és munkaerőpiaci diszfunkciók „toxikus koktéllá” álltak össze. Az alacsony bérezésű brit fiatalok helyett a cégek egyre gyakrabban alkalmaznak nem-EU-s munkavállalókat: számuk 2020 és 2024 között 315 százalékkal nőtt.