Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
313.44
bux:
152518.27
2026. szeptember 13. vasárnap Kornél
Német katonák.
Nyitókép: X / Bundeswehr

Sürgős reformra szorul a Bundeswehr az illetékes parlamenti biztos szerint

Az elmúlt hónapokban sokat szerepelt a hírekben a német hadsereg jövője, hiszen a nemzetközi válságok, különösen az ukrajnai háború fejleményei kiemelten fontossá teszik ezt a témát. Egy friss jelentés szerint születtek ugyan megállapodások, de egyelőre szinte semmi nem változott.

A kormánykoalíciós pártok egyezsége nyomán januártól életbe lépett az önkéntes és a kötelező katonai szolgálat ötvözése. A szociáldemokrata védelmi miniszter, Boris Pistorius nyomására hivatalosan egyelőre maradt ugyan az önkéntesség, ami ugyanakkor rendkívüli esetekben a hadkötelezettség újbóli elrendelésével – átmenetileg meghatározatlan időre – hatályon kívül helyezhető.

A hadkötelezettséget 2011-ben az akkori Merkel-kormányzat idején takarékossági okokból szüntették be, és azóta a szinte szüntelen viták ellenére érvényben maradt.

A januári megállapodás ugyanakkor rögzítette azt is, hogy a Bundeswehr jelenlegi mintegy 180 ezer fős létszámát bővíteni kell. Rendelkezett arról is, hogy nyilvántartásba kell venni azokat a 18 éves fiatal férfiakat, akik szükség esetén kötelezően behívhatók. Ugyanez a kötelezettség a nőkre nem vonatkozik, esetükben marad az önkéntesség.

Ilyen előzmények után látott napvilágot a fegyveres erők parlamenti biztosának éves, 2025-ös esztendőt feldolgozó jelenése, amely megerősítette a reformok szükségességét. A Bundestag illetékes biztosa beszámolójában felhívta a figyelmet a súlyos problémákra, többek között a lerobbant laktanyákra, a digitalizáció felgyorsításának szükségességére, illetve az újoncok alkalmatlanságára

A legnagyobb problémát azonban a szükséges személyi állomány hiánya jelenti.

Az új hadkötelezettségi modell sikerének előfeltételének említette, hogy a 2030-as évek végéig a Bundeswehr 260 ezer aktív katonával és 200 ezer tartalékossal rendelkezzen.

Egyben leszögezte azt is, hogy amennyiben az önkéntes szolgálat elégtelennek bizonyul, a következő lépés a hadkötelezettség visszavezetése.

„A társadalom elvárja a hadseregtől, hogy teljesítse küldetését” – fogalmazott a jelentés, amely ennek kapcsán a megfelelő keretfeltételek biztosítására és a személyi állomány bővítésére szólított fel.

A biztos a létszám növelésének szükségességével párhuzamosan a katonák számára legalább 2600 eurós bruttó fizetést és további juttatásokat sürgetett. Számos laktanya romos állapotban van, és sürgős felújításra szorul – figyelmeztetett.

Jelentésében utalt arra is, hogy problémák adódnak az újoncok fizikai erőnlétével. Figyelmeztetett, hogy gyakran „mennyiség a minőség felett” a mottó. Hangsúlyozta azt is, hogy felszerelés területén szintén jelentős fejlesztésre van szükség.

A Bundeswehr illetékes biztosa a Bundestag nevében gyakorolja a hadsereg parlamenti felügyeletét.

A CDU-t képviselő Henning Ottét ebből fakadóan a „katonák szószólójának” tekintik, akihez a Bundeswehr tagjai bármikor közvetlenül fordulhatnak anélkül, hogy a parancsnoki láncot kellene követniük.

Címlapról ajánljuk
A lakás nem jobb befektetés, de lehet, hogy jobb befektetővé tesz

A lakás nem jobb befektetés, de lehet, hogy jobb befektetővé tesz

Könnyű azt tanácsolni egy harmincévesnek, hogy ne vegyen lakást, hanem béreljen, a különbözetet pedig fektesse részvényekbe. Sokkal nehezebb húsz éven át minden hónapban valóban elutalni a pénzt, nem hozzányúlni, sőt, egy tőzsdei zuhanás közepén sem eladni. A lakáshitel ennél merevebb rendszer, de éppen ezért képes olyanokat is megtakarításra kényszeríteni, akik önként nem építenének portfóliót.

Ha ez bejönne, Orbán Viktor tényleg hátradőlhetne

Vasárnap sorsdöntő parlamenti választásra kerül sor Svédországban, ahol a baloldali és a jobboldali blokk közötti szoros küzdelem mellett a radikális gyökerű Svéd Demokraták esetleges kormányzati szerepvállalása jelenti a fő tétet. A párt a felmérések szerint 20 százalék körüli támogatottsággal bír, a Mérsékelt Pártot vezető Ulf Kristersson miniszterelnök pedig győzelem esetén miniszteri tárcákat adna a formációnak.
inforadio
ARÉNA
2026.09.14. hétfő, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×