Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
324.07
bux:
144166.67
2026. október 15. csütörtök Teréz
Patriot rakétakilövő-állás a rakétavédelmi rendszer  ünnepélyes átvételét követően a Konstancától - a legnagyobb román fekete-tengeri kikötővárostól - 30 kilométernyire északra, a Duna-Fekete-tenger-csatorna északi torkolatánál található Midia-fokon, a román légelhárítás kiképző- és gyakorlatozó támaszpontján 2020. szeptember 17-én. A román hadsereg hivatalosan átvette az amerikai gyártóktól az első Patriot rakétavédelmi rendszert azon hét üteg közül, amelyek beszerzéséről három éve állapodott meg Washingtonban Donald Trump amerikai és Klaus Iohannis román elnök.
Nyitókép: MTI/EPA/Robert Ghement

Fontos részletek derültek ki az Ukrajnába szánt szlovák légvédelmi rendszerről

3 milliárd eurót tesz ki a Szlovákiának szállított Patriot légvédelmi rendszer. Megszavazták, indulhat.

Megszavazta a szlovák parlament az ukrajnai helyzettel kapcsolatos intézkedésekről szóló törvényt. A pozsonyi törvényhozás gyorsított eljárás keretében tárgyalt a lex Ukrajna intézkedéscsomagról, amely egyebek mellett szabályozza a menekültek elhelyezésének támogatását és az ehhez kapcsolódó intézkedéseket, valamint mentességet ad az ukránoknak az útvám megfizetése vagy az autópálya-matrica megvásárlása alól.

Zuzana Čaputová államfő közben megjegyezte, a Kreml elleni gazdasági szankciók Szlovákia saját biztonságát is erősítik. Jaroslav Naď védelmi miniszter pedig elárulta, hogy hárommilliárd eurót ér a Szlovákiába telepített Patriot légvédelmi-rendszer.

Folyamatosan érkeznek Szlovákiába a Németország és Hollandia által az ország rendelkezésére bocsátott Patriot légvédelmi rendszer egységei. Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszter elmondta, hogy az

egyenként mintegy 80 járműből álló három egység

mindegyike még nem érkezett meg Szlovákiába, de a nagyja már a helyén van. Egyetlen egység értéke megközelítőleg egymilliárd euró. A tárcavezető úgy tájékoztatott, hogy összesen mintegy 300 katonai jármű érkezik Szlovákiába a légvédelmi rendszerrel. Ezek a járművek rakétákat, radarokat, vezérlőegységeket szállítanak. Naď leszögezte, számos európai ország állt neki hadsereget fejleszteni a háború miatt, Szlovákiának is követnie kell ezt a példát. A tárcavezető a lengyel, magyar, német és balti példákra hivatkozva szeretné, ha Szlovákia is emelné GDP-arányos védelmi költségvetését, legalább két százalékra.

A szlovák parlament időközben megszavazta az ukrajnai helyzettel kapcsolatos további intézkedésekről szóló törvényt, az úgynevezett lex Ukrajnát. Ennek értelmémben a menekültek elszállásolási támogatása 500 és 1250 euró közötti összeg lehet, attól függően, hogy a tulajdonos hány helyiséget bocsát a menekültek rendelkezésére. A támogatást az ott töltött éjszakák száma alapján fizetik ki. A menekülteknek áprilistól kell kötelezően bejelenteniük az önkormányzatnál, hogy szállást kaptak a településen. A menedékkérők az ideiglenes menedékjog kérvényezése után azonnal munkát vállalhatnak Szlovákiában, ha ukrán állampolgárok.

A törvény értelmében a humanitárius segélyt, valamint a menekülteket szállító járművek vezetői mentesülnek az útvámfizetés alól. Az Ukrajnában regisztrált jármű sofőrjének nem kell autópálya-matricát vásárolnia Szlovákia területén. Az új jogszabály értelmében az Ukrajnából érkező menekültek a Szlovákiába való belépéstől számított 30 napig jogosultak ingyenes sürgősségi orvosi ellátásra.

Amíg a parlament a törvényről szavazott, addig Zuzana Čaputová köztársasági elnök az Oroszország ellen irányuló gazdasági szankciók fontosságát hangsúlyozta.

„Oroszország katonai támadást indított Ukrajna ellen, de Vlagyimír Putyin a további követeléseivel egész Európa biztonsági berendezkedését akarja megváltoztatni. Ezt csak a gazdasági szankciók akadályozhatják meg, amelyek ellehetetlenítik a hadviselést, továbbá elveszik Putyin kedvét attól, hogy újabb háborús konfliktust robbantson ki” – jelentette ki a szlovák államfő.

A DenníkN napilap információi szerint

egy nap alatt 400 Szlovákiában élő orosz állampolgár írta alá az Ukrajna ellen folytatott háborút elítélő petíciót.

Az aláírók humanitárius és anyagi segítséget is felajánlottak a háború elől menekülők számára. Az aláírók arra is vállalkoztak, hogy a közösségi média felületein biztatni fogják orosz honfitársaikat arra, hogy ítéljek el az agressziót, és szólítsák fel Oroszország vezetését, hogy azonnal vessen véget a háborúnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Hiába közölte Washington, hogy a félidős választásokig nem terveznek csapást mérni Iránra, Teherán taktikát váltott és egyre több hajót támad meg a Hormuzi-szorosban. Legutóbb egy újabb konténerhajót süllyesztettek el. Az olajszállítás ismét drámaian visszaesett. Nevük elhallgatását kérő hivatalnokok nyilatkoztak a fordulatról.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Lecsapott a szezon első pusztító hurrikánja, amely rögtön az internetet is letarolta

Lecsapott a szezon első pusztító hurrikánja, amely rögtön az internetet is letarolta

Rendhagyó időzítéssel csapott le a múlt hét folyamán az Atlanti-óceán térségének idei első hurrikánja, az Isaias, hiszen harminc éve nem fordult elő, hogy a szeptember hurrikánok nélkül teljen el. A 3-as kategóriájúvá erősödő, 193 kilométer/órás széllel érkező vihar miatt Alabamában evakuálást rendeltek el, Floridában pedig mintegy 5 ezer nemzeti gárdistát mozgósítottak. A hurrikánnak hat halálos áldozata van, közel 670 ezer háztartás maradt áram nélkül, a Mexikói-öbölben pedig leállt az olajkitermelés több mint kétharmada. A vihar a Google keresőjében is nyomot hagyott, bár az érdeklődés messze elmaradt például a 2022-es Ian hurrikán irántitól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×