Infostart.hu
eur:
383.02
usd:
328.69
bux:
109387.87
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Szédült szombat: úgy megrohamozták Angliában a pubokat, hogy kifogy a sör – videó

Nagy-Britanniában fennáll a veszély, hogy kifogynak a sörből a pubok – a karanténlazítás nyomán a britek tömegesen tértek vissza a teraszokra egy vagy több korsó sörre.

Egyes brit médiumok „szédült szombatnak” titulálták a mostani hosszú hétvége első napját – olyan sokan indultak meg a kültéri vendéglátó helyek felé.

London belvárosában valóban pezsgett az élet, a Soho egyes utcáit lezárták és napernyőket, sátrakat telepítettek – hogy az előírásoknak megfelelően le tudják ültetni a vendégeket, de azért ne fázzanak túlzottan a még hűvös időben.

A britek országszerte megrohanták a pubok kerthelyiségeit. Közben a karanténok idején a tönk szélére került kocsmák tulajdonosai most azért aggódnak, hogy hogyan tudják oltani honfitársaik oltárinak tűnő szomjúságát.

Egyes pubokban a hétvégén már valóban elfogyott a sör.

Így járt a Guardian által idézett 36 éves Richard Whitaker, aki London radikális, bohém és kreatív negyedében, Hackneyben járta a pubokat – amelyek helyben főzött sört is árulnak – de eredménytelenül.

Richard nem adta fel: észak-londoni büszkeségét félretéve még a Temze déli partján, 10 kilométerre lévő Deptfordba is elmerészkedett, de ott is száraz söntést talált. Ennek ellenére megpróbált jó képet vágni a dologhoz és inkább arról mesélt, hogy örül, hogy találkozhat a barátaival.

Egy ágazati elemzőcég szerint a brit pubok a kerthelyiségek nyitása utáni első héten akkora forgalmat produkáltak, mint 2019 hasonló időszakában. A mostani hétvégén pedig arra számítottak, hogy

a szigetország 1,8 milliárd fontot, azaz 745 milliárd forintot költ el alkoholra.

A britek bombasztikus szomjúsága miatt a Heineken pubonként 3 hordóra limitálta két terméke, a Moretti és az Amstel kiszállításait.

A Budweiser csoport pedig extra 630 millió pint Stellát, Coronát és Camdent főzött a hétvégére. A nagyobb cégek üzemei 24 órás üzemmódban készültek a „nyolc hónap utáni legnagyobb partiként” beharangozott brit mini-vakációra.

Az embereket a közös drukkolás is a sörkertekbe vonzotta, bár sokan csalódva fogadták, hogy a szurkolói tüntetés miatt elhalasztották a Manchester United–Liverpool derbit.

Hackneyben, a Deviant and Dandy pub és sörfőzde öt nap alatt kifogyott a pale ale típusú sörből, pedig a készlet általában két hétre elegendő.

Voltak olyan kocsmák, ahol a megugrott keresletet kihasználva

a tulaj brutális lépésre szánta el magát és 7 fontra (közel 3 ezer forint) pumpálta fel a sör árát

– írta a Sun című bulvárlap.

A kerület egy másik mikrosörfőzdéje, a Five Points Brewery sem számított rohamra – mondta el Jack Thompson igazgató: „Mivel a beltéri nyitás május közepén lesz, kisebb keresletre számítottunk a kerthelyiség megnyitásával. Viszont fantasztikus, hogy ekkora a kereslet. Úgy tűnik az emberek inkább ülnek a pubban, mint otthon a tévé előtt egy sörrel”.

A Brit Sör és Pub Szövetség képviselője is elismerte, hogy nagyobb a kereslet, mint számítottak rá, de igyekezett megnyugtatni a vendégeket, hogy mindenkinek jut a nedűből – még ha Richard mást is tapasztalt.

A Guardian arra is utalt, hogy hétfőn enyhülhet a roham, mert heves szeleket és nagy esőket jósoltak a hosszú hétvége utolsó napjára, bár délelőtt Londonban ennek még nyoma sem volt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sok pénzt hagytak veszni, idén sem igazán moccantak az autósok

Sok pénzt hagytak veszni, idén sem igazán moccantak az autósok

Éves szinten 2,3 százalékkal 30 ezer forint alá csökkent az átlagdíj az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban – közölte a netrisk.hu biztosítás összehasonlító portál. A díjcsökkenés ellenére csak az autósok 25 százaléka váltott.

Karácsony Gergely: semmilyen fővárosi irányítás vagy tulajdon nem kerülhet át a kormányhoz

Karácsony Gergely szerint ha máshogy nem megy, akkor politikai logikából levezetett unortodox, a kormány által kitalált megoldással kell működőképesként megtartani Budapestet, az ő feladata most az, hogy a kormányt ne engedje ki ebből az ígéretéből. A főpolgármester azt mondta, Tüttő Katát a Fővárosi Közgyűlésben tapasztalható politikai realitások miatt jelölte. A Tisza Párt közgyűlési szerepvállalását nonszensznek tartja, mert nem lehet egyszerre felelősséget is vállalni meg nem is. Beszélt a Nyugati téri és a népligeti felüljáró sorsáról, valamint arról, hogy egy parlament elé benyújtott javaslat elvenné a főváros jogait az egyik Duna-part szabályozásával kapcsolatosan.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×