Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
324.54
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: DiMaggio/Kalish / Getty Images

Finn horror egy baranyai faluban

A baranyai faluban élő finn szülők évekig sanyargatták egy sötét lyukba zárva a nevelt fiukat.

Egy finn házaspár Geresdlakra költözött és a saját, vér szerinti gyermekükkel normálisan bántak, de az örökbe fogadott kínai fiuk számára borzalmas pokoljárás vette kezdetét. Eltitkolták a külvilágtól a létezését, éveken át egy verembe zárták, alig adtak neki enni, még vécére sem engedték ki és bántalmazták.

A házaspárt kéz- és lábbilincsben vezették a Komlói Járásbíróság épületébe szerdán a büntetés-végrehajtás őrei, a tárgyalóteremben egy finn konzul is megjelent – írja a Blikk.

A nyomozás szerint a gyermek évekig egy bezárt helyiségben élt, minimális mennyiségű ételt kapott, pelenkába kényszerítették és a fürdőszobát sem engedték neki használni.

A fiú testi és szellemi fejlődése súlyosan visszamaradt az átélt bántalmazások miatt, a pszichológiai szakértők szerint állapota visszafordíthatatlan.

Az ügyészség súlyos vádakat fogalmazott meg a házaspár ellen, akik tagadják bűnösségük és állítják, hogy a gyermek már korábban is sérült volt.

A házaspár 2022-ben, a nyár elejéig Finnországban élt, ott kötöttek házasságot 2006-ban. Két évvel később egy fiúgyermekük született, majd 2017. február 21-én örökbe fogadtak egy 7 esztendős, Kínában született fiút.

A saját gyermekük ott járt általános iskolába, míg a család új tagja egy éven keresztül iskola-előkészítő keretében tanulta a finn nyelvet, majd több iskolába is járatták.

A szülők 2018-ban vásároltak meg egy magyarországi családi házat, ahol nyaranta hosszabb ideig töltötték az időt.

Ezután több szőlőterületet is vásároltak a faluban, valamint a közeli szőlőhegyen, majd 2022 tavaszán úgy döntöttek, hogy az egész család Geresdlakra költözik, ahol a családfő, Mikko K. szőlőfeldolgozó üzemet és borászatot fog üzemeltetni, a párja pedig távmunkában végzi a finnországi munkáját.

A család végül 2022 nyarán költözött Magyarországra, de a szülők már 2021. november 28-án bejelentették a címüket, melyre lakcímkártyát kaptak.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×