Infostart.hu
eur:
362.82
usd:
322.92
bux:
148119.59
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Ezt unokáiknak is mesélhetik az idén érettségiző szlovákiaiak

Megvannak ugyanis a vizsgák lebonyolításának részletei északi szomszédunknál is.

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal engedélyezte az érettségi vizsgák megtartását - jelentette be Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter. A hivatal intézkedéséből következik, hogy a középiskolai és egyetemi felvételi vizsgákat is meg lehet tartani a koronavírus-járvány idején.

Az elhatározásnak a szlovák tisztifőorvos adott zöld utat, így az érettségik és a záróvizsgák, valamint a középiskolai felvételik elől is elhárultak az akadályok.

Ján Mikas ugyanakkor megszabott néhány feltételt, melyeknek teljesülnie kell a vizsgák során:

  1. az érettséginél és a felvételiknél résztvevők mindegyike között kétméteres távolságot kell tartani. A vizsgákat emiatt az iskola legnagyobb termében, például a díszteremben kell megtartani
  2. az érettséginél csak egyesével, a felvételik során pedig maximálisan kettesével érkezhetnek a diákok a bizottság elé
  3. bizottság tagjainak szintén két-két méterre kell ülniük egymástól
  4. írásbeli tesztek esetén is be kell tartani a kétméteres távolságot, ami a tisztifőorvos közlése szerint azt jelenti, hogy minden második padban lehet csak ülni
  5. mindenkinek szájmaszkot kell viselnie
  6. mindenkinek saját írószerrel kell érkeznie
  7. mind a diákok, mind a bizottsági tagok, tanárok esetében mérni kell a testhőmérsékletet
  8. amennyiben valakinél megjelennek a légzőszervi megbetegedés tünetei, nem vehet részt a vizsgán
  9. az iskola egyes érintett helyiségeiben fertőtlenítőszert kell elhelyezni és rendszeresen fertőtleníteni kell az egyes felületeket, mint például a padokat és a kilincseket
  10. tilos lesz a hagyományos kézfogásos gratuláció
  11. az egész vizsga alatt tilos lesz az étel- és italfogyasztás
  12. ha a vizsga négy óránál tovább tart, akkor meg kell szabni egy ebédidőt. A bizottságoknak külön kell étkezniük, más-más időben.

Az oktatási minisztérium az iskolák fenntartóival közösen vizsgálja az iskolák műszaki felkészültségét és azt, hogy képesek lesznek-e megfelelni a Közegészségügyi Hivatal által előírt feltételeknek.

"Jelenleg 690 középiskola fenntartójával, igazgatójával közösen egyeztetünk az iskolák műszaki felkészültségéről" - tájékoztatott Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter.

A tárcavezető azt kéri az iskolavezetőktől, hogy legyenek nyitottak.

"Különféleképpen gondolkodunk az érettségi vizsgák megrendezéséről. Számolni kell azzal, hogy megváltoztatjuk a vizsga tartalmát és formáját. Szlovákiában most először tapasztaljuk meg az érettségi vizsga olyan formáját, amivel még nem találkoztunk" - mondta Gröhling, de részleteket nem árult el. Az érettségi vizsgák időpontjáról és tartalmáról a jövő hétre ígért tájékoztatást.

Az oktatásügyi minisztérium a legközelebbi kormányülésen új törvénycsomagot, az úgynevezett

egyetemi lex koronát

terjeszti a kormány elé, amely magában foglalja az egyetemekre vonatkozó intézkedéseket.

A Közegészségügyi Hivatal a szigorú járványellenes óvintézkedések betartása mellett engedélyezte az egyetemi államvizsgák megtartását is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×