eur:
408.84
usd:
388.44
bux:
0
2024. december 16. hétfő Aletta, Etelka
Nyitókép: Pixabay.com

Szlovákia autóipari világelsősége egyszerre áldás és átok

Tavaly 1,1 millió gépkocsit gyártottak a szlovákiai autógyárakban. Ez 2018-hoz viszonyítva enyhe növekedés, és egyben azt is jelenti, hogy Szlovákia továbbra is világelső az egy főre jutó autógyártást tekintve. Mindezek ellenére a szlovák gazdaság dinamikus növekedését tavaly már az öt autógyárnak sem sikerült fenntartani.

Alexander Matušek, a Szlovák Autóipari Szövetség elnöke elmondta, a teljes ipari termelés 49,5 százalékát szolgáltatta az autóipar, és az export 46,6 százalékát tette ki. Tavaly 113 863 új gépkocsit vásároltak Szlovákiában, 1998 darabbal többet, mint 2018-ban; a legtöbbet Pozsony, a legkevesebbet Trencsén megyében. Emellett 68 155 gépkocsit külföldről hoztak be. A regisztrált autók 60 százaléka volt újonnan gyártott.

„Megerősítettük vezető pozíciónkat a világban, ami az ezer főre jutó legyártott autók számát tekinti.

Átléptük a 200-as határt, ma Szlovákiában 1000 főre átszámítva 202 autó készül”

– számolt be a szövetség elnöke. Országszerte 177 ezren dolgoznak az autóiparban, és az ágazat további 275 ezer munkahelyet generál. A pozitívumok ellenére azonban változásokra van szükség a versenyképesség fenntartásához.

A további fejlődést mindenekelőtt a szakképzett munkaerő tartós hiánya, a bérköltségek gyors és kiszámíthatatlan növekedése, valamint a tudományos felfedezések gyakorlati alkalmazásának elmaradása, továbbá az alternatív üzemanyagokra való átállás terén tapasztalt lemaradás gátolja.

A munkaerőhiány nem csupán az autóipart érinti Szlovákiában. A Manpower munkaerőpiaci társaság felmérése szerint

a szlovákiai cégek 54 százaléka képtelen feltölteni teljes mértékben a munkaerőállományát a szakemberek hiánya miatt.

Az autóipari szövetség elnöke szerint a kormány egyes lépései is csökkentik a versenyképességet. Ide sorolta a szakmai párbeszéd elmaradását a minimálbér emelésénél, a munkaadók költségeinek közvetlen és közvetett emelését, és néhány mást intézkedést. A szövetség szerint ezek mind veszélyeztetik az autóipar fejlődését. „A legfontosabb az lenne, hogy a munkaadók költségeit érintő törvényi változások ne fenyegessék az ipar versenyképességét” – jelentette ki az autóipari szövetség elnöke.

Az autóipar dominanciáját Alexander Matušek ugyan pozitív hírként értékeli, de az olyan nagy hitelminősítők, mint a Standard & Poor's és a Fitch Ratings a Szlovákiával kapcsolatban kiadott legutóbbi jelentéseikben sem felejtettek el figyelmeztetni az ebből eredő veszélyekre. „A szlovák gazdaság számára a legnagyobb kockázatot továbbra is abban látjuk, hogy az ipar szerkezete túlzottan egyoldalú, amelyben az autóipar dominál. Így,

ha az autóiparban gondok lesznek, az Szlovákiát is rendkívül súlyosan érintheti”

– figyelmeztetnek a hitelminősítők elemzői.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hétfőn végleg elbukik Olaf Scholz kormánya, de a Bundestag még karácsonyig kihúzhatja

Ma minden bizonnyal véglegesen megpecsételődik a három évvel ezelőtt hatalomra került, de november elején felbomlott, gyakorlatilag megbukott Scholz-kormány sorsa. A kancellár maga kérte a hétfői parlamenti bizalmi szavazást, amelynek várható eredménye nem kétséges. Már csak azért sem, mert parlamenti konszenzussal hivatalosan február 23-ra tűzték ki az előre hozott választások időpontját.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.16. hétfő, 18:00
Freund Tamás
a Magyar Tudomány Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×