Infostart.hu
eur:
384.95
usd:
331.79
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: AKOS STILLER

Londonban ad koncertet a Fesztiválzenekar

London legfontosabb nyári kulturális eseménye 1941 óta a BBC Promenád Koncertjeinek a sorozata a több mint négyezer főt befogadó Royal Albert Hallban. Ezt a BBC élőben közvetíti. A budapesti Fesztiválzenekar, Fischer Iván vezényletével volt már vendég korábban is, sikerüknek köszönhető, hogy újra meghívták őket, és augusztus 22-én és 23-án lépnek fel.

A londoni hangversenyek előtt a Daily Telegraph öthasábos, fényképes interjút közölt Fischer Ivánnal, a Fesztiválzenekar alapítójával, kitérve arra is, hogy a meastro politizáló zeneművész. Mint írják, szereti meglepni a közönséget, például tavaly a Fesztiválzenekar New York-i hangversenyén, amikor Beethoven Kilencedik Szimfóniáját játszották, a hallgatóság soraiba ültetett kóristák zendítettek rá az Örömódára.

Azt ígéri Fischer Iván, hogy meglepetés ezúttal, Londonban is lesz. Nem tudjuk, miféle, de az egyik műsor igencsak adja magát ötletekhez. Az első koncerten Mahlert, Bartókot és Enescut játszanak, de másnap, 23-án magyaros-cigányos klasszikus zeneművek szerepelnek a programban, például Brahms Magyar Rapszódiái és a spanyol Sarasate Cigánymelódiái, amelyeknek a szólistája a roma Lendvay József lesz.

Fischer Iván pártfogója a cigányságnak, és úgy véli, hogy sorsuk Magyarországon még mindig nem kielégítő. Meghatározó tényező életében az is, hogy megtörténhetett a holokauszt tragédiája, zeneszerzőként zsidó témát dolgozott fel, Vörös tehén című művében a tiszaeszlári vérvád történetét mutatta be. A Fesztiválzenekarral pedig vidéki zsinagógákban ad koncerteket.

Az együttes tehát járja a magyar vidéket, ám most többezres közönség előtt lép fel Londonban, majd ősszel az olaszországi Vicenza zenei fesztiváljára utazik.

A Daily Telegraph számára adott interjúban Fischer Iván a zene határokon túllépő nemzetköziségéről szól, azt reméli, hogy néhány száz év múltán a határok eltűnnek, nyitott világban élhet az emberiség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×