Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
325.13
bux:
146093.45
2026. november 3. kedd Győző
Pozsony, 2018. március 16.Robert Fico szlovák miniszterelnök lemondását ünneplik tüntetők, akik Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnirová meggyilkolásának alapos kivizsgálását követelik Pozsonyban 2018. március 16-án. A gúnyképek Bugár Bélát, a Híd - Most párt elnökét, Robert Fico lemondott miniszterelnököt és Robert Kalinák lemondott belügyminisztert (b-j) ábrázolják. (MTI/EPA/Christian Bruna)
Nyitókép: CHRISTIAN BRUNA

Kaliňák jobbkeze lesz az új szlovák belügyminiszter

Szlovákiában Denisa Sakovát, Robert Kaliňák volt belügyminiszter jobbkezét jelöli a belügyi tárca élére a legnagyobb szlovák kormánypárt, a Smer. A Smer, az SNS és a Híd alkotta koalíció elfogadja Saková jelölését, a civil polgári szervezetek szerint mindez rossz hír az igazság érvényesítése szempontjából, mert a legfontosabb tárcát továbbra is Kaliňák irányítja majd a háttérből.

A jelölésről Peter Pellegrini kormányfő azt mondta, olyan emberre van szükség, aki az első perctől vezetni tudja a tárcát, és nem kell egy-két hónapig tapogatódznia, míg megérti, miről szól a belügy.

A jelölést bíráló polgári kezdeményezések nem értenek egyet Denisa Saková személyével, mert Robert Kaliňák jobbkezének tartják,

aki a volt belügyminiszter mellett dolgozott már az előző két választási ciklusban is, ezért nem tekinthető új erőnek a belügyminisztérium élén.

A koalíciós Híd korábban jelezte, olyan jelöltet szeretne látni a belügyminisztérium élén, aki nem osztja meg a társadalmat. Bugár Béla pártelnök elfogadja a Smer jelölését. „Az a fontos, hogy a leendő miniszter asszony hogyan látja el a funkcióját, sikerül-e visszaállítania a rendőrségbe vetett bizalmat, és átláthatóbbá tennie a nyomozásokat” – mondta Bugár Béla.

Zuzana Wink, a Fair Play Szövetség és a Hinni akarunk! nevű kezdeményezés vezetője szerint Denisa Saková jelölése a polgárok, köztük

Ján Kuciak meggyilkolt oknyomozó újságíró és jegyese családjának arculcsapása.

Feltette a kérdést, hogyan akarja egy ilyen személy belügyminiszterként visszaszerezni az emberek bizalmát.

Robert Fico Smer-elnök, a Kuciak-gyilkosság miatt lemondott miniszterelnök szerint mindez a demokrácia elveinek tagadása. Úgy fogalmazott, „némi túlzással reagálva a polgári kezdeményezőkre azt mondhatnánk, hogy

a jövőben az elítéltek fognak belügy-, a medvék pedig környezetvédelmi minisztert választani”.

„A politikai hatalom és a koalíció egyáltalán nem fogta fel, mi történt ebben az országban” – szögezte le Zuzana Wink, és hozzátette, Ján Kuciak azért halt meg, amit újságíróként feltárt, s ez a Smer legfelsőbb vezetését is érintette, ami ebben az ügyben teljesen összeférhetetlenné és megbízhatatlanná teszi a pártot. A Hinni akarunk! kezdeményezés felszólította a Smer koalíciós partnereit, hogy legyenek befolyással a miniszteri jelölésre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
„Ne a gondolkodást szervezzük ki az AI-nak, hanem a vitát” − Az ember szerepének munkahelyi újraértelmezése a Portfolio HR-csúcsának programjában

„Ne a gondolkodást szervezzük ki az AI-nak, hanem a vitát” − Az ember szerepének munkahelyi újraértelmezése a Portfolio HR-csúcsának programjában

Az AI nem tesz haszontalanná bennünket, de az sem mindegy, mire használjuk, mondja Kovács Eszter, aki külföldi egyetemekkel együttműködve a kognitív képességeket kutatja. Szerinte a pályakezdői állások nem egyszerűen eltűnnek, hanem egyre több olyan elvárás jelenik meg bennük, amely korábban a vezetői szintre volt jellemző. Ezért felértékelődnek azok a készségek, amelyeket a gép nehezen pótol, például a felelős döntéshozás, az analitikus gondolkodás és a kreatív problémamegoldás. A kutató azt tanácsolja, hogy a rutinfeladatokat bízzuk az AI-ra, a gondolkodást viszont ne, mert amit kiszervezünk, abban könnyen visszafejlődhetünk. Úgy véli, hogy a mindfulness, a meditáció és a viselkedéstudomány ebben fontos ellensúlyt jelenthet. A témáról részletesen is szó lesz a november 17-i Portfolio HR (R)evolution 2026 konferencián, ahol Eszter ugyancsak az előadók között szerepel.Támogatott tartalom

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×