Infostart.hu
eur:
386.17
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Aggódhatnak az angliai magyarok? Dagad a brit botrány

Dagad a botrány, és az Európai Unióból áttelepülőkre is kihathat Nagy-Britanniában a negyvenes években az országba invitált karibi bevándorlók ügye. Sok, gyerekkorában a szigetországba érkezett embertől megtagadtak alapvető szolgáltatásokat és kitoloncolással fenyegették meg őket.

Vajon az vár-e a Brexit után az európai uniós dolgozókra, mint a karibi bevándorlókra?

EU-illetékesek – köztük Guy Verhofstadt, az Európai Parlament Brexit-koordinátora – felhívta a londoni kormányt: garantálja, hogy a Nagy-Britanniában élő EU-polgárok esetében nem történik olyan botrány, mint ami most az évtizedek óta a szigetországban élő karibi bevándorlókkal megesett.

A brit kormányok 1948 és 1971 között hívtak az országba karibi lakosokat a háború utáni ország újjáépítésére. Sokan dolgoztak közülük nővérként, buszvezetőként és a metrón. Az első, angol kikötőbe befutott hajó után Windrush-nemzedéknek hívták azt a több tízezer embert, akik közül sokan gyerekként érkeztek.

1971-ben állandó tartózkodási jogot kaptak és mára létszámuk – más brit nemzetközösségből érkezett bevándorlókkal együtt – eléri a félmilliót.

A múlt héten azonban kirobbant a botrány, miután kiderült: a hatóságok idős, életüket britként leélt emberek esetében kérdőjelezték meg, hogy joguk van-e az országban tartózkodni. Az egyik magyarázat erre: Nagy-Britanniában nincs személyi igazolvány.

Egy 63 éves, rákos férfivel például közölték, hogy fizessen több mint 19 millió forintnak megfelelő pénzt, hogy megkapja a szükséges kezelést. Mindez annak ellenére történt, hogy évtizedeken át adózott és fizette az egészségügyi hozzájárulást. Másokhoz hasonlóan nem volt tisztában vele, hogy nem brit állampolgár – mivel érkezésekor még nem független gyarmat lakosa volt és szülei útlevelében szerepelt a neve –, és akkor érte az első meglepetés, amikor tavaly kilakoltatták a tanácsi lakásából.

Theresa May brit kormányfő - aki 2016-ig belügyminiszter volt – tárcavezetőként meghirdette

az illegális bevándorlókkal szembeni „ellenséges közeg” politikát, amelynek célja az volt, hogy önként távozásra bírjanak embereket.

Miközben May és kormánya tagjaitól bocsánatkérések sorozata hangzott el, kiderült, hogy 2010-ben a brit belügyminisztérium megsemmisítette a beléptetési dokumentumokat, amelyek igazolnák, hogy a Windrush-generáció tagjai jogosultak brit földön élni. Két évvel később a londoni olimpia megnyitóján viszont szerepelt a műsorban az ikonikus hajó makettje.

A kormány most próbálja nyugtatni az idős embereket. May például azt mondta: „akinek joga van itt lenni, azt nem küldik el”.

Ezek a mondatok azonban nem hatnak azokra, akiknek szülei nem szereztek nekik papírokat. A 2012-es bevándorlásitörvény-módosítás nyomán akinek nincs dokumentuma, az nem dolgozhat, nem bérelhet lakást, nem kaphat szociális szolgáltatást vagy egészségügyi ellátást Nagy-Britanniában.

Egy 56 éves nőtől például megvonták a vezetői engedélyét és elvesztette az állását. Hozzá hasonlóan sokan mások is kaptak olyan levelet, amely szerint illegálisan élnek az országban.

A brexithez közeledve aggódik a brit földön élő, közel 4 millió EU-s polgár is, akik maradhatnak, csak majd újra folyamodniuk kell azokért a jogokért, amelyek eddig jártak nekik, hogy aztán később például megkaphassák a nyugdíjukat.

Közben tavaly már távozásra szólítottak fel európaiakat. A Guardian című lap több mint száz ilyen esetről írt, kiemelve egy 24 éve az országban élő holland nőt és egy 17 éve brit otthonnal rendelkező német neurológust. Európai politikusok azt követelik brit partnereiktől, hogy garantálják: nem ismétlődhet meg az, ami a karibiakkal történt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Itt az új történelmi csúcs az OTP-nél!

Itt az új történelmi csúcs az OTP-nél!

Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában iránykeresés zajlik, a magyar tőzsde viszont felülteljesít; az OTP és a Mol is nagyot emelkedik, előbbi új történelmi csúcsra került, utóbbi pedig fontos ellenállást tört át. Eközben egyre feljebb kerülnek ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák. A tengerentúlon egyelőre esés látszik; elindult ma a gyorsjelentési szezon, a JP Morgan egyre nagyobb mínuszban van annak ellenére, hogy a vállalat a vártnál kedvezőbb eredményekről számolt be. A héten jelent még a Bank of America, a Citigroup, és a Morgan Stanley is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×