Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Újabb bírálat a kétsebességes Európának

Újabb bírálat a kétsebességes Európának

A közép-európai országok közül először Szlovákiát kereste fel Alexander Van der Bellen, Ausztria tavaly decemberben megválasztott új elnöke. Vendéglátójával, Andrej Kiska szlovák köztársasági elnökkel megegyeztek abban, hogy a kétsebességes Európa létrejötte esetén mindketten szeretnének az unió magjában maradni.

Alexander Van der Bellen első ízben látogatott hivatalosan Szlovákiába, s rögtön meg is jegyezte, hogy bár Pozsony és Bécs földrajzilag nagyon közel fekszik egymáshoz, mégsem ismeri Szlovákiát. Az osztrák elnök azonban elmondta, örülne, ha országa állampolgárai gyakrabban átlátogatnának a keleti szomszédokhoz.

Andrej Kiska szlovák államfő ugyancsak pozitívan vette osztrák kollégája szavait, és reményét fejezte ki, hogy az osztrákok és a szlovákok közti turisztikai és kulturális kapcsolatok tovább fejlődhetnek a jövőben. Kiska úgy fogalmazott, közte és az osztrák elnök közt nagyon sok az értékrendbeli hasonlóság.

„Hozzám is közel állnak az olyan értékek, mint a tolerancia, az emberség és a szolidaritás” – mondta Kiska, aki szerint ezek a tulajdonságok az igazi fegyverek a populizmus, a szélsőségesség és a xenofóbia ellen.

„Szlovákia egy fantasztikus, modern és fejlett ország. Meggyőződésem, hogy minden sikeres államnak erkölcsi kötelessége segítséget nyújtani azoknak, akik a háború, a halál és az erőszak elől menekülnek” – mondta a szlovák elnök.

Alexander Van der Bellen szintén az idegengyűlölet ellen emelt szót. „Egy arcát eltakaró nőről nem gondolom automatikusan azt, hogy rossz ember” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy ő maga nem kedveli különösebben az ilyen viseletet, de elfogadja azt az embert, aki az arcát eltakarva éli a mindennapjait.

A szlovák és az osztrák elnök Európa közös jövőjét illetően is azonos álláspontot képvisel.

Andrej Kiska hangsúlyozta, a szlovák érdek az, hogy amennyiben az Európai Unió kétsebességessé válna, az ország annak magjához tartozzon, és ne kerüljön a perifériára. Van der Bellen Ausztria esetében hasonlóképp nyilatkozott, ám azt is közölte, nem pártolja a többsebességes unió létrejöttét, és bízik abban, hogy nem lesz ilyenfajta megosztás az unió államai közt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Az amerikai M1 Abrams harckocsi igazi túlélő: az 1980-as évek óta számtalanszor nekiállt már a Pentagon, hogy fejlesszen egy olyan tankot, amely szebb, jobb ütőképesebb – a végső döntés mindig az lett, hogy inkább maradjon még néhány évig a jól bevált páncélos. A napokban bemutatták az Abrams-család legújabb tagját Detroitban, az M1E3-ast, amely várhatóan a következő évtizedekben kiszolgálja majd az amerikai haderő igényeit, mint elsődleges harckocsitípus. Nézzük meg, mit lehet tudni a gépről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×