eur:
389.55
usd:
361.69
bux:
68437.9
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Svédországban nincs elég ágy a menekülteknek

A hadsereg is részt vesz a migrációs hivatal irányításában Svédországban, ahol a hatóságok egyre kevésbé tudnak megbirkózni a menekült- és migránshullámmal. Az állami kézben lévő ingatlanok már megteltek, így a kormány most magántulajdonosoknál próbálja elhelyezni a frissen érkezetteket.

Katonák koordinálnak immár a svéd migrációs ügynökségnél. Nem puccs történt, egyszerűen a szervezet kifogyott az erőforrásokból és segítségre van szüksége a migráns- és menekülthullám kezelésében.

Az ügynökség az utóbbi időben már az ország katasztrófavédelmi hatóságának segítségére szorult, mivel nincs elég embere, hogy el tudja helyezni a Svédországba érkezett migránsokat és menekülteket. Emiatt voltak olyanok, akik a fogadóközpontok padlóján aludtak.

Egyes centrumokban megnégyszerezték a létszámot és az ügynökség alkalmazottjai dupla műszakban és hétvégén is dolgoznak. Ennek ellenére komoly gondot jelent a számukra a külföldről érkezettek elszállásolása.

"Kifogytunk a helyből" - mondta Fredrik Bengtsson, a migrációs hivatal szóvivője. Az állami tulajdonú szállások még 2012-ben megteltek és azóta a kormány elérhető árú magánbérleményeket keres. Úgy tűnik, hasztalanul:

"Már ezek sem állnak rendelkezésre, így az utóbbi négy napban az emberek a padlón aludtak a menekültközpontokban. Most az a célunk, hogy tető legyen a fejük felett" - mondta a bevándorlási hivatal szóvivője.

Svédország 2013-ban letelepedési jogot ígért bármely olyan szíriainak, aki eléri partjait. Most aránytalanul nagy terhet ró rá az Európát érintő népvándorlás: az idén hajóval Európába jutott 800 ezer ember egyhetede került eddig Svédországba, noha annak lakossága 1/50-de az Európai Uniós lakosságnak. Az idén már 120 ezren folyamodtak menedékjogért Svédországban.

A menekültútvonalak más országaihoz képest a svédek gyakorlata rendezettnek tűnik: itt nem kell a migránsoknak és menekülteknek órákat gyalogolni az esőben, nem zárják vagonokba őket és nem hajigálják közéjük a zsemlét.

Ennek ellenére a skandináv országban erősödik az aggodalom, mert nincs elég ágy, hogy szállást biztosítsanak a menekülteknek és migránsoknak. A hatóságok egyrészt kapzsisággal vádolnak egyes főbérlőket és azt mondják, hogy a gyújtogatók és a szigorú biztonsági előírások miatt nem tudnak megfelelő szállást találni.

Középtávon azonban a kormány sportcsarnokokat és más középületeket használhat fel a menekültek elhelyezésére. Anne Ramberg, a svéd ügyvédi kamara vezetője jog tanácsokkal látja el a Stockholmba érkező migránsokat és menekülteket. "Be tudnánk fogadni őket, ha létezne szolidaritás az Uniós tagállamok között... de nincs, csak Németország és Svédország tesz valamit".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A pesti Csikágó újraéled

A pesti Csikágó újraéled

Budapest talán egyik legtöbbször sztereotipizált városrésze a VIII. kerület. A negatív konnotációktól most elvonatkoztatva gondoljunk csak bele, hogy a területén található a Palotanegyed, illetve megannyi ismert galéria választotta ezt a környéket székhelyéül. A nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Műtárgyak Éjszakája Fesztivál idén több mint 100 művészeti programot sorakoztat fel. Ezekből válogattunk számotokra, különös figyelmet fordítva a VIII. kerület művészeti, kulturális sokszínűségére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×