Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
319.56
bux:
144197.66
2026. július 23. csütörtök Lenke

A németek pirkadatig ünnepelték a győzelmet

Németországban a szurkolók nem sokat aludtak a mára virradó éjszaka, mert a német válogatott Belo Horizontéban a brazil csapat fölött hét-egyre aratott győzelme még a legmerészebb várakozásokat is felülmúlta, és ezt a fölényes döntőbe jutást órákig ünnepelték.

A hangversenyt, amely tegnap este 8 órakor kezdődött a komoly zenei események egyik müncheni fellegvárában, a Herkules Teremben, a karmester némileg lerövidítette, hogy mindenki már elejétől követhesse a képernyőn a német-brazil mérkőzést. Hazafelé úton szinte kísértetiesen üres volt a földalatti vasút. Nem kellett sokat tűnődnöm, hova lettek az emberek - a felszínre felérve a hűvös, esős időjárás ellenére tömött teraszokat láttam a Leopoldstrassén, óriási napernyők alatt mindenki a vendéglők, kávéházak és fagylaltozók képernyőire meredt.

A hangulat azonban hamarosan mámorossá vált, miután a német csapat tagjai már az első félidőben megváltották belépőjegyüket a világbajnokság döntőjébe. Még a második német tévécsatorna egyébként hűvös tárgyilagossággal közvetítő tudósítóját, a magyar Réthy Bélát is elragadta a lelkesedés, amikor Toni Kroos alig néhány percen belül két gólt is lőtt.

Noha eredetileg a rossz időjárás miatt Berlinben a hatóságok tegnap estére nem akarták szurkoló övezetté nyilvánítani a Brandenburgi Kapuhoz vezető sugárutat, a futballrajongók fittyet hánytak az esőre, szélre és tízezrek nézték az óriási kivetítőkön a meccs alakulását, és miután a német válogatott elsőként került a vasárnapi fináléba, csaknem pirkadatig ünnepelték a hét-egyes győzelmet.

Hasonló volt a hangulat a teljesen megtelt, 33 ezer férőhelyes müncheni Olimpia Stadionban, ahonnan a közönség a mérkőzés éjfélig tartó közvetítése után a lelátókon maradt és hangosan ünnepelte a Belo Horizontéban elért rendkívüli sikert.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: az állami cégek vezetőinél bérplafon jön
percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: az állami cégek vezetőinél bérplafon jön

Szerdán kormányülés volt délben,a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel most áll elő a legfrissebb bejelentésekkel. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. A törvényi minimumra csökkentik a felügyelőbizottsági helyek számát, és radikálisan csökkentik a díjazásokat. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tartson velünk, tudósításunk percről percre frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×