Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
319.48
bux:
144378.06
2026. július 23. csütörtök Lenke

A németek is bevezetik a minimálbért

Németországban az ősszel hivatalba lépett kormány kisebbik koaliciós partnere, a Szociáldemokrata Párt már az ellenzék padsorában is követelte a minimálbér bevezetését. Miután hivatalba lépett, elsődleges feladatának tekintette ennek a tervnek a gyakorlati megvalósítását. Hosszas viták után a kancellár is elfogadta, hogy a jövőben a minimális órabér 8 és fél euró legyen. Ennek bevezetése - előzetes becslések szerint - közel 10 milliárd euró többletkiadást jelent a cégek számára.

A berlini munkaügyi minisztérium számítása alapján 9 milliárd 600 millió euróba fog kerülni a német gazdaságnak a minimálbér életbe léptetése. A pontos adat megállapítására azért volt szükség, mert a képviselőház ezen a héten dönt a törvényjavaslatról és a küldöttek tisztában akarnak lennek az új helyzet anyagi vonzatával. Csupán a rendelkezés betartásának ellenőrzésére közel 100 millió eurót irányoznak elő.

Ezt a feladatot Németországban a vámhivatal alkalmazottai látják el, de erre a jelenlegi létszámmal képtelen lenne, ezért az intézmény jelenlegi létszámát legalább 1600 új munkaerő felvételével kell emelni.

A minimálbér bevezetésére tett kormány javaslatot csütörtökön vitatja meg a képviselőház. A törvényjavaslat elfogadása csaknem biztosra vehető, mert a kormánypártok képviselői elsöprő többségben vannak a parlamentben.

A minimálbér érvényben lesz a külföldi cégek alkalmazottai számára is. A közelmúltban több esetben is előfordult, hogy az építő- vagy a húsfeldolgozó ipar román, lengyel vagy bolgár cégeinél az alkalmazottak jóval 8 és fél euró alatti órabért kaptak, de nem egy keletnémet településen például a fodrászok órabére sem haladta meg a hat eurót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szerdán kormányülés volt délben, a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel tesz bejelentéseket. Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×