Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Merkel minden követ megmozgat az uniós eljárás ellen

Az Európai Unió Bizottsága bejelentette, hogy eljárást indít Németország ellen az újrahasznosítható energia törvény miatt. Ez kedvezményben részesít számos nagyvállalatot, míg a lakosságot a törvényben kivetett adó teljes összegével terheli. Az Európai Unió 2002-ben elfogadta az akkor hozott német energiatörvényt, most a tavaly eszközölt változtatással szemben támaszt kifogást.

Az újrahasznosítható energiaforrások kiépítésére a berlini kormány még 2002-ben törvényt hozott, amelynek értelmében az így fellépő kiadásokat az áramfogyasztókkal fizettetik meg.

A törvény tavalyi módosítása értelmében az ország gazdasági élete szempontjából fontos nagyvállalatok komoly anyagi előnnyel járó engedményt kaptak, így becslések szerint jövőre 5 milliárd eurót tudnak majd megtakarítani.

Feltéve, ha az Európai Unió versenyügyi biztosa, Joaquin Almunia nem tudja bizonyítani állítását, amely szerint a tavaly hozott intézkedés ütközik az állami szubvenciók tilalmára vonatkozó uniós megállapodásokkal.

Az EU központja lényegében azt veti a berlini kormány szemére, hogy közvetve támogatja azokat az iparágakat, amelyek kulcsszerepet játszanak Németország gazdasági fellendülésében.

Az újraválasztott kancellár máris jelezte, hogy minden követ megmozgat az eljárás alapjául szolgáló érvek megcáfolására, mert - mint Angela Merkel fogalmazott - az Európai Unióban nem igen akad még egy olyan jól működő gazdaság, mint a német. Következésképpen felelőtlenség lenne büntető intézkedésekkel visszavetni a konjunktúrát, amely közvetve az egész unió hasznára van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: az egészségügyi rendszernek tanulnia kell a hibákból

Tisza-kormány: az egészségügyi rendszernek tanulnia kell a hibákból

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×