Amíg nem vagyunk halottak, addig élünk - erre az egyszerű, de távolról sem nyilvánvaló igazságra akarja felhívni az emberek figyelmét "Egy könnycsepp mentett meg" című könyvében a félelem mélységeit három évvel ezelőtt megjárt strasbourg-i asszony.

Az akkor 56 éves nőt erős migrénnel szállították kórházba, ahol mély kómába került, csak lélegeztetőgép segítségével tudták életben tartani. A rákapcsolt műszerek semmilyen agyműködést sem mutattak, de Angele Lieby teljesen tudatánál volt, nemcsak mindent hallott, hanem érzett is.

A legkínosabb emlékei közé tartozik, hogy az ügyeletes orvos kezdő kollégáinak rajta mutatta be a klinikai halál ellenőrzésének módját, erőteljesen megcsavarva egyik mellbimbóját. A nő teste ugyan nem reagált, de érezte a csaknem elviselhetetlen fájdalmat. Könyvében arról is beszámol, hogy szorongásai akkor váltak csaknem elviselhetetlenné, amikor eszébe jutott: szerveit felajánlotta átültetésre. Innentől kezdve attól rettegett, nehogy a szívét érzéstelenítés nélkül vegyék ki.

Belül zokogtam, kívül azonban mindebből semmi sem látszott - írja Angele Lieby. Férje semmiképpen sem akart belenyugodni a felesége halálába, de miután az orvos azt mondta neki, hogy a szívén kívül semmi sem működik, ezért le kell kapcsolni a lélegeztetőgépről, végül kiválasztotta a koporsót, és a temetés napját is kijelölték.

A csoda a kórházba szállítását követő tizenkettedik napon, házassági évfordulójukon következett be. A férj a kórházi ágyánál a lányukkal közösen kérlelte Angele-t, ne hagyja el őket, amikor a kómában fekvő nő arcán egy könnycsepp gördült le. A lánya csaknem magán kívül kiáltozva az ápolókért rohant, akik először azt mondták, csupán a gyógyszerek által kiváltott szemvíz folyik a nő szeméből. Ám Angele estére egyik ujját, másnap pedig a lábujját mozdította meg. További négy hónapra volt szüksége, hogy csövek nélkül, önállóan tudjon lélegezni.

Azt akarom üzenni a kórházi személyzetnek, hogy kezeljék élőkként a kómába merült betegeket, ne bánjanak velük durván, és főleg ne mondjanak sértő dolgokat az ágyuknál - írja a csaknem biztos haláltól megmenekült asszony.

A könyv megjelenése a konkrét, megrázó történeten túl azért is érdekes, mert az elnökválasztási kampány kapcsán ismét felerősödött az eutanázia legalizálását szorgalmazók lobbitevékenysége Franciaországban. Márpedig Angele Lieby esete ismételten azt mutatja, hogy a kérdésben nem lehet eléggé óvatosan eljárni, és arról, akit végképp elveszettnek hisznek, kiderülhet, hogy valójában él és érez.