Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Mégsem elég intő példa Görögország?

Annak ellenére, hogy a szakadék szélére került Görögország intő példa lehet, Európában egyre nagyobb a harag a kormányok megszorító intézkedései miatt - írja a Reuters. Több országban is voltak a héten tüntetések, és sztrájkok kezdődhetnek a másokhoz képest pénzügyileg sokkal fegyelmezettebb Németországban is.

Több tízezren vonultak az utcákra Spanyolországban és Dániában, a befolyásos német szakszervezetek tömeges tiltakozásokkal fenyegetnek, és az adósság által sújtott ország sorában Magyarország is visszafogja kiadásait - jellemezte a helyzetet az AFP.

Az új brit kormány is kemény megszorításokra készül a vártnál nagyobb költségvetési hiány miatt, miközben már figyelmeztetéseket kapott a hitelminősítőktől.

Spanyolországban akadozva jártak a gyorsvonatok, a szemetet pedig nem gyűjtötték össze, amikor a közalkalmazottak az utcára vonultak a tervezett öt százalékos fizetéscsökkentés és a bérek ezt követő befagyasztása miatt.

A szakszervezetek azt állítják, hogy több mint másfélmillió ember nem ment be dolgozni, a kormány szerint azonban kevesebb, mint 300 ezer. Ami bizonyos, hogy a Zapatero-kormány 65 milliárd euróval csökkenti az állami kiadásokat három év alatt, hogy az eurózóna szabályainak megfelelően a GDP három százaléka alá vigye le az állami büdzsé hiányát. A tavalyi deficit több mint 11 százalék volt.

Madridban egy felvonuló tanár elmondta: férje munkanélküli, az ő fizetését pedig havi 150 euróval csökkentik. "Eddig a megtakarításaink segítettek ki" - mondta a miniszterelnök lemondását követelő tömegben.

A jóléti rendszeréről híres és gyakran a világ legboldogabb országának nevezett Dániában 40 ezer ember tüntetett a parlament előtt, mert a kormány "aláássa" a jóléti kiadásokat. Rasmussen miniszterelnök két év után megszüntetné a munkanélküli segélyt, befagyasztaná a fejlesztési támogatásokat és korlátozná a családi kedvezményeket.

Németországban a szakszervezetek és a munkaadók is élesen bírálták Angela Merkel kancellár 86 milliárd eurós takarékossági csomagját.

És, ahogy - az AFP fogalmaz - a megszorításokat bevezetők sorába lépett Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök is, aki komoly költségvetési kiadáscsökkentést jelentett be, ama félelmek nyomán, hogy Magyarország helyzete hasonlít az adósságok alatt roskadozó Görögországéhoz. A tudósítás ugyanakkor megemlíti az egykulcsos személyi jövedelemadó, a kedvezményes családi adó és a bankadó tervét is.

Az EU pénzügyminiszterei a héten megállapodtak arról a készenléti alapról, amellyel kisegítenék az adósságválságba került tagállamokat. Nagy-Britannia ugyanakkor elutasította azt a megállapodást, hogy a tagállamok átvizsgálhassák egymás költségvetését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. Norris mögött a négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a vb-pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes fiatal olasz pilótája állhatott fel. Antonelli így 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Nagy gyomrost kaptak az ETF-ek, de kettőt pislogtunk, és máris új csúcsokat ostromolnak az imádott befektetések

Nagy gyomrost kaptak az ETF-ek, de kettőt pislogtunk, és máris új csúcsokat ostromolnak az imádott befektetések

Az ETF-piac 2026 első félévében mind Amerikában, mind Európában új rekordokat döntött: a világelső USA kezelt vagyona 17 százalékkal 15 818 milliárd dollárra, Európáé pedig 20 százalékkal 3100 milliárd euróra nőtt. A vagyonnövekedés mintegy 42-43 százalékát a nettó tőkebeáramlás adta, a többi a mögöttes eszközök felértékelődésének köszönhető. A márciusi, az iráni háborúhoz köthető piaci zuhanás idején is pozitív maradt a tőkeáramlás mindkét régióban, áprilisban pedig erőteljes visszapattanás következett. A részvény-ETF-ek teljesen uralják a piacot, a kezelt vagyon közel 80 százalékáért felelnek mindkét kontinensen, miközben a termékek száma Amerikában és Európában egyaránt 12 százalékkal bővült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×