Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Ficónak már az sem tetszik, hogy Orbán Viktor első útja Lengyelországba vezet

Robert Fico szerint rosszul kezdett az új magyar kormány. A szlovák kormányfő nemcsak a kettős állampolgárságot lehető tevő törvény elfogadást kifogásolta, hanem azt is, hogy Orbán Viktor első hivatalos külföldi útja Lengyelországba vezet.

A kormány szerdai ülése után Robert Fico újságíróknak kijelentette: "Orbán bejelentett lengyelországi látogatása úgy fest, mintha jelképesen átugraná saját területét és egy Magyarországgal szomszédos országba menne. Ilyet nem szokás tenni".

Fico megismételte korábbi kijelentését, miszerint Magyarország nem önmagával határos, ahogy azt a magyar politikusok hangoztatják, hanem "egy öntudatos és szuverén Szlovákiával".

A pozsonyi kormány szerdai ülésén javaslatot fogadott el a szlovák állampolgársági törvény módosításáról, amely szerint az a szlovák állampolgár, aki felveszi a magyar állampolgárságot, automatikusan elveszíti a szlovákot.

Fico ezt azzal indokolta, hogy Szlovákiának védekeznie kell. Mint hangsúlyozta: a szlovák fél az utolsó percig kivárt, de Budapest nem hajlandó a tárgyalásra, holott azt Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa is kérte a felektől. A kormányfő azt állította, hogy a szlovák válaszlépés megfelel az európai normáknak.

Fico szerint a Magyar Koalíció Pártja egyezteti lépéseit a Fidesszel. Mint mondta: Csáky Pál, az MKP elnöke szándékosan igyekszik kiélezni a helyzetet, és felhívta a szlovák pártokat, hogy ne működjenek együtt a magyar párttal.

Fico a parlamenti vitában is felszólalt. Hangsúlyozta, hogy amennyiben az MKP képviselői felveszik a magyar állampolgárságot, akkor meg kell válniuk a mandátumuktól a szlovák törvényhozásban. Mint mondta, nem tudja elképzelni, hogy az ország legfelsőbb törvényhozó testületében olyanok üljenek, akik hűséget esküsznek Magyarországnak.

A szlovák kormányfő megismételte korábbi kijelentéseit: érdeke Szlovákia és Magyarország jó kapcsolata, bármikor és bárhol kész tárgyalni Orbán Viktorral.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×