Infostart.hu
eur:
384.92
usd:
331.95
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: HUNOR / Facebook

Bemutatjuk a második magyar űrhajóst

Június 25-én, 8 óra 31 perckor a floridai Kennedy Űrközpontból elindul a Nemzetközi Űrállomásra az Ax-4 nemzetközi kereskedelmi űrmisszió. A személyzet tagja Kapu Tibor, a második magyar űrhajós, az első űrhajósunk, aki az ISS-re látogat.

Kapu Tibor 1991. november 15-én született Vásárosnaményban egy gépészmérnök-pedagógus házaspár első gyermekeként, egy húga van. Nyíregyházi származásúnak vallja magát, mert ott töltötte teljes gyermekkorát, középiskoláit a hatosztályos Krúdy Gyula Gimnáziumban végezte. Már kisgyerekként vadászrepülő, majd vadászgép-szerelő szeretett volna lenni, a legókból legszívesebben űrhajókat, repülőket és helikoptereket készített. Lelkes gyűjtője volt a Top Gun magazinnak (az azonos című film volt a kedvence), többször is ellátogatott a kecskeméti repülőnapokra. Az érettségit követően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) folytatta tanulmányait, ahol a géptervezésre, majd a polimertechnikára specializált alap- és mesterszakos gépészmérnöki diplomát szerzett 2016-ban. Előbb a gyógyszeriparban és az élelmiszeriparban szerzett tapasztalatokat, majd egy évig Belgiumban dolgozott az ipari automatizálás területén. Hazatérve az autóiparban helyezkedett el – a Robert Bosch Kft.-nél akkumulátorfejlesztésre specializálódott; az itt eltöltött öt évből egyet Kaliforniában dolgozott kiküldetésben. Ezt követően az űriparra váltott, majd jelentkezett a HUNOR magyar űrhajós programba, amely fő prioritásaként az emberes űrrepülést nevezte meg, hogy Farkas Bertalan 1980-es űrrepülése után Magyarország ismét űrhajóst küldjön a világűrbe.

A HUNOR-program 2022. január végi határidejére 247-en adtak be érvényes jelentkezési pályázatot, köztük szinte az utolsó pillanatban Kapu Tibor. A többlépcsős kiválasztási folyamat 2023 márciusáig tartott itthon és külföldön. (A fizikai és az orvosi alkalmasság mellett a többi közt tesztelték a pályázók szellemi teljesítőképességét, testük teherbírását, személyiségük stabilitását, tudományos munkaszínvonalát, együttműködési készségét és döntési képességét. Végül nyolcan repültek Gripennel, és a csillebérci kiképzésre négyen maradtak.) 2023. március 7-én mutatták be azt a négy jelöltet – Cserényi Gyula erősáramú villamosmérnököt, Kapu Tibor űripari fejlesztőmérnököt, Schlégl Ádám klinikai ortopédsebészt és Szakály András repülőipari-tervezőmérnököt –, akikkel megkezdték a kiképzést. A szakértői bizottság 2024. május 27-én jelentette be, hogy Kapu Tibor gépészmérnök lehet a következő magyar kutatóűrhajós, aki a tartalékos Cserényi Gyulával a több mint egyéves kiválasztási folyamat legjobbja lett.

2024. augusztus 5-én az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) houstoni Johnson Űrközpontjában megkezdődött az Axiom Space Ax-4 küldetés négy fős legénységének – Peggy Whitson amerikai parancsnok, Shubhanshu Shukla indiai pilóta, Kapu Tibor magyar és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel küldetésspecialista – a kiképzése. Kapu Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula 2025. április 12-én sikeresen teljesítették a NASA kiképzési programját. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomás (ISS) moduljainak valósághű modelljeiben gyakorolták az űrállomáson végezhető műveleteket, vészhelyzeti eljárásokat, valamint a tudományos kísérletek végrehajtását. A program kiegészült az Axiom Space által biztosított különleges modulokkal, illetve a SpaceX tréningjeivel is.

Kapu Tibor a magánéletben nagy rajongója és tisztelője az olimpiai bajnok Szilágyi Áronnak, a kosárlabdának, az NBA-nek és Kobe Bryantnek, akiknek az elért eredményei mellett a fiatalokra gyakorolt inspirációját, példamutató magatartását nevezte egy interjúban számára meghatározónak. Maga is kosárlabdázik, fut (maratonista és 20-szoros félmaratonista), ejtőernyőzik (38 ugrással rendelkezik), és zenél – gitárját még a houstoni kiképzésre is magával vitte. Az ejtőernyőzésnek utólag még jelentősebb szerepe lett az életében, mert egy ejtőernyős Facebook-csoportban találkozott a HUNOR Programmal, azzal a bejegyzéssel, hogy „ha az ugráshoz elég bátrak vagytok, próbáljátok ki ezt is!”.

Kapu Tibor az űrbatyujában olyan hazai specialitásokat visz magával, mint az a szkafanderbe öltöztetett TV Maci figura, amely annak idején Farkas Bertalannal is együtt utazott, illetve egy Rubik-kocka, Piros Arany, Erős Pista és a Stühmer Pillanat Korfu űrcsoki.

Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×