INFORÁDIÓ 
2020. október 31. szombat
Farkas

oltás

koronavírus

vakcina

who

pandémia

védettség

járvány

A Virológiai Intézet egyik mukatársa dolgozik a marburgi Philipps Egyetem laboratóriumában 2020. június 8-án. A marburgi Philipps Egyetem, a Német Fertőzéskutatási Központ (DZIF), a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem (LMU) és a Hamburg-Eppendorf Egyetemi Orvosi Központ (UKE) mukatársai közösen dolgoznak a koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésén.

WHO: az egészséges fiatalok még jövőre sem kapnak koronavírus-oltást

Infostart

Az Egészségügyi Világszervezet vezető kutatója úgy véli, az egészségügyi személyzetet, a legveszélyeztetettebb munkakörökben dolgozókat és az időseket kell először vakcinához juttatni: az élet így még nem térhet vissza a normál kerékvágásba az első vakcina megjelenésével.

A fiatal, egészséges emberek 2022-ig várhatnak Soumya Swaminathannak, a WHO vezető kutatójának becslése szerint arra, hogy megkaphassák a koronavírus elleni oltást. A szakember hisz abban, hogy a jövő évben legalább egy oltás elérhetővé válik, ugyanakkor ebből azoknak kell szerinte juttatni, akik munkájuk, életkoruk vagy egyéb tényezők miatt veszélyeztetettebbek az átlagnál.

Az oltási sorrendre vonatkozó ajánláson jelenleg is dolgozik a szervezet több tanácsadói csoportot is bevonva.

"Az emberek hajlamosak azt hinni, január elsején vagy április elsején beoltják őket, aztán minden megy tovább úgy, mint azelőtt. Ez nem így fog működni"

– idézi Swaminathant a CNBC cikke.

Tíz koronavírus elleni vakcina van jelenleg a klinikai kísérletek legelőrehaladottabb fázisában, a szakember szerint ezek közül legalább egynek használhatónak kell lennie 2021-ben, de csak limitált mennyiségben lesz elérhető az oltás. Amint bármelyik megkapja a zöld lámpát, a szervezet oltásszakértőkből álló stratégiaitanácsadó-csoportja kiadja a pontos ajánlásokat annak elosztásáról, valamint felhasználásáról.

Az Amerikai Egyesült Államokban ugyanakkor kicsit másféle időzítés várható: az ország több százmillió adagnyi vakcinát tartalékol már most hat különféle gyártótól, arra várva, hogy valamelyiket engedélyezzék. Terveik szerint jövő tavaszra minden amerikait be tudnak oltani, már az idén szeretnék is megkezdeni ezt a folyamatot az idősekkel.

Az USA mellett Kína kezdett hasonlóan nagy mennyiségű kísérleti oltóanyag felhalmozásába: a WHO vezetői a nemzeteket ennek a gyakorlatnak az elkerülésére kérték föl. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója egyenesen vakcinanacionalizmusnak nevezi a jelenséget. Ezzel ellentétben a szervezet COVAX néven annak érdekében indított programot, hogy az egész világon mindenki fair ütemben juthasson majd oltáshoz.

"Fontos, hogy minden veszélyeztetett embert vakcinához juttassunk még azelőtt, hogy egyes országok teljes népességét beoltanánk"

– fogalmazott Maria Van Kerkhove, a WHO kialakulóban lévő betegségekkel és zoonózissal foglalkozó egységének vezetője.

Az igazságos vakcinaeloszásról beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Jakab Zsuzsanna, a WHO főigazgató-helyettese is, az interjút itt elolvashatja vagy meg is nézheti.

Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018