Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.34
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Lóversenyszabályokat véstek a kétezer éves kőtáblára

Lóversenyszabályokat véstek arra a kétezer éves kőtáblára, amelyet a Törökország középső részén fekvő Konya tartományban tártak fel régészek a hét elején.

A kőtábla egy ókori zsokénak állított emlékmű része, a Lukuyanus nevű zsoké a római birodalom térségbeli terjeszkedésének korai időszakában halt meg - adta hírül a Hürriyet Daily News angol nyelvű török napilap honlapja.

Hasan Bahar, a Selcuki Egyetem történelem tanszékének professzora elmondta, hogy "a feltárt hely egy lóversenypálya volt. Ez a kőtábla utal egy római kori zsokéra, akit Lukuyanusnak hívtak. A kőtábláról jobban megértjük azt, hogy ebben a térségben lóversenyeket tartottak, lótenyésztéssel foglalkoztak".

Ilyen emlékműveket az ókori anatóliai hettiták építettek a környező hegyekben, amelyeket szent helyként tiszteltek - tette hozzá a professzor.

A kőtáblán lóversenyszabályok vannak. Arról szólnak, hogy ha egy ló elsőként érkezik a célba, akkor nem vehet részt más versenyeken, sőt a győztes ló tulajdonosának másik lova sem vehet részt másik versenyen. Ily módon lehetőséget adtak másoknak is a győzelemre. Ez egy csodálatos szabály, amely azt mutatja, hogy a modern világ lóversenyeivel szemben az akkori lóversenyeket úriemberhez méltó szabályok uralták" - magyarázta a professzor.

Bahar elmondta, hogy soha nem látott még hasonló kőtáblát, amely sport- vagy versenyszabályokat tartalmazott volna. "Vannak ókori források, amelyek megemlítik a lóversenyeket, de olyan nincs, amely szabályleírást tartalmazna.

Elmondhatjuk, hogy ez a kőtábla a lóversenyszabályok leírásának egyik legrégebbike - hangsúlyozta a török professzor.

Címlapról ajánljuk

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×