Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
325.8
bux:
142816.96
2026. november 6. péntek Lénárd

A 70 év körüli agyhalottak szervei is átültethetők

A 70 év körüli agyhalottak veséje is kiválóan alkalmas átültetésre - állapították meg olasz kutatók csaknem 100 olyan veseátültetett vizsgálata után, akik "idős" szervet kaptak. Az eredményeket a New England Journal of Medicine című szaklap legfrissebb száma közölte. Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodájának vezető koordinátora szerint Európában akkora a szervhiány, hogy ma már az életkor önmagában nem számít akadálynak. Mihály Sándor hozzátette: a magyarok rossz egészségi állapota miatt sokszor még a fiatalabb agyhalottak sem tudnak donorrá válni.

Magyarországon több mint kétszer annyi beteg várakozik életminőség-javító vagy életmentő szervre, mint amennyi transzplantációt egy év során végrehajtanak - mondta az InfoRádiónak az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodájának vezető koordinátora.

Mihály Sándor hangsúlyozta: ennek következtében már az életkor nem számít akadálynak, vagyis egy idős ember is lehet szervdonor. Történt már sikeres vesekivétel 74 éves donorból és sikeres májtranszplantáció 63 évesből is.

Mihály Sándor szólt arról is, a transzplantációt végző centrum egyedi döntést hoz arról, hogy a szerv alkalmas lehet-e beültetésre, de elsősorban a vesék felhasználására van lehetőség idős donorokból Magyarországon. Más országokban már májat is ültettek be 70 éves donorból, de nálunk erre nincs gyakorlat - tette hozzá.

A halott szervdonorok átlagéletkora tavaly 45,85 év volt, 1 éves volt a legfiatalabb, és 69 éves a legidősebb, akiből kioperáltak szervet - közölte a vezető koordinátor. Mihály Sándor hangsúlyozta: a magyarok rossz egészségi állapota miatt sokszor még a fiatalabb agyhalottak sem tudnak donorrá válni.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: hétfőre összehívták a parlament nemzetbiztonsági bizottságának nyílt ülését

Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke bejelentette a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívja a testület nyílt ülését.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×