Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.87
bux:
143846.96
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Vashiányt okoz az elhízás a kisgyerekeknél

Riasztóan sok a vashiányosok száma az elhízott kisgyerekek között - állapították meg amerikai kutatók, akik figyelmeztettek: a vashiány lassíthatja a mentális fejlődést, magatartási zavarokat okozhat.

Az elhízott 1-3 évesek 20 százalékánál állapítottak meg vashiányt, miközben a normális súlyú kisgyerekek között csupán 7 százalék a vashiányosok száma - állapították meg dallasi kutatók. A vizsgálat kimutatta azt is, hogy a különböző etnikai csoportok közül a spanyol ajkúakat érinti leginkább a vashiány.

A vashiány miatt csökken a vérben az oxigén mennyisége, s ez vérszegénységet okozhat. Emellett lassulhat a gyerekek mentális fejlődése is, figyelmeztetnek a kutatók, akik szerint az a baj forrása, hogy a szülők cumisüvegből itatják a gyerekeket tehéntejjel és gyümölcslével, ahelyett, hogy vasban gazdag ételeket: húst, babot, tojást, spenótot adnának nekik.

Azok a kisgyerekek ugyanis, akik még három évesen is cumisüvegből isznak, túl sok tejet és gyümölcslevet fogyasztanak, amelyeknek alacsony a vastartalma, és nem esznek elég szilárd ételt - hangsúlyozta a kutatás egyik vezetője, Jane Brotanek. "Ha valaki cumisüveget ad a gyereke kezébe, a jövőjét is tönkreteheti" - figyelmeztetett.

A kutatók azt is megállapították, hogy ebből a szempontból jobb, ha a gyerek bölcsődébe jár. Ott ugyanis nagyobb figyelmet fordítanak az egészséges táplálkozásra, így a bölcsődések között fele annyi a vashiányos, mint az otthon nevelt gyerekek között.

A legveszélyeztetettebbek a spanyol ajkúak - derült ki a vizsgálatból; nagyobb eséllyel híznak el, mint a fehér és a fekete kisgyerekek. A spanyol ajkú kicsik között kétszer annyi a vashiányosok száma, mint a fehérek és a feketék között.

Címlapról ajánljuk
Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, Bászna-ügy, médiatanács, ügynökakták – szavazásdömping kedden az Országházban. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×