Infostart.hu
eur:
362.66
usd:
315.76
bux:
153144.77
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Rejtélyes náci romokat kutatnak egy berlini domb mélyén

Berlinben kereken tíz évvel ezelőtt a náci múlt emlékeinek felkutatása iránt érdeklődőkből kutatócsoport alakult, amely elsősorban a város alatti, jórészt feledésbe merült létesítmények feltárására összpontosítja erőfeszítéseit.

Az "Alvilágok" néven működő, időközben közismertté vált csoport turistáknak is szívesen mutatja be a földalatti labirintusokat, amelyek számukra jól jövedelmező bevételi forrássá is váltak.

Így archeológusok és geológusok bevonásával szünet nélkül folytathatják felderítő munkájukat.

A csoport legújabb felfedezése egy félbemaradt akadémikus negyed, amelynek megvalósítását Hitler kedvenc építésze, Albert Speer kezdte meg 1937-ben.

Ebben a tervezett tudósközpontban tanultak volna azok a mérnökök, akiknek feladata a náci diktátor által dédelgetett álom, a csodafegyver megvalósítása lett volna.

Az annak idején csillagászati költségvetésből, kereken 80 millió birodalmi márkából létesítendő akadémikus negyed alá ötezer főt befogadó bunkert is terveztek.

A munkálatok a háború kirobbanását követően elakadtak, és a náci birodalom bukása után az épülettorzót a brit erők előbb berlini főhadiszállásukká akarták átalakítani, de később a renoválással járó, várható kiadások miatt lemondtak róla, és engedélyezték, hogy odahordják a romeltakarításból származó törmeléket.

Így idővel több mint 100 méter magas domb fedte be a nagyravágyó terv maradványát, amely a sport- és siklórepülők vettek birtokba.

Az "Alvilágok" nevű csoport - miután felfedezte a náci akadémiai negyed maradványait - a fővároshoz fordult, amely azonban súlyos költségvetési hiányára hivatkozva elzárkózott az ásatások költségének átvállalása elől.

Berlint valójában nem foglalkoztatja a város náci múltja - állítja a csoport szóvivője, és emlékeztet arra, hogy még Hitler bunkerjének feltárása iránt sem mutatott érdeklődést a városvezetés.

Most a csoport önálló kezdeményezésből kezdte meg a betemetett épülettömb maradványainak feltárását, abban a reményben, hogy az eddigi földalatti turisztikai látványosságok hamarosan további különlegességgel bővülhetnek Berlinben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: Magyarország megismerte a saját erejét

A kormányfő napirend előtt fejtette ki gondolatait az Országgyűlésben, felszólalásának a „Mi a magyar érdek” címet adta,
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×