Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

B döntős a Simon Béla, Juhász Adrián evezős duó

A Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes negyedik helyen végzett keddi középfutamában, így a folytatásban a B döntőben, azaz a 7-12. helyért versenyezhet a riói olimpián.

A szolnoki Tisza Evezős Egylet idén Európa-bajnokságot nyert kettőse csütörtökön fejezi be szereplését a játékokon.

A magyarok a címvédő és világbajnok új-zélandi Eric Murray, Hamish Bond duóval, valamint egy-egy szerb, cseh, dél-afrikai és brit kettőssel kerültek egy futamba, ahol az első három hely ért finálét.

Simonék szokásukhoz híven óvatosan kezdtek, egészen a hajráig az utolsó helyen lapátoltak. Ugyan az utolsó métereken remek finisükkel megelőzték a szerbeket és a cseheket, az élen haladó új-zélandi, dél-afrikai, brit triótól nagyon messze voltak, így nem jutottak be a döntőbe.

"Nincs miért szégyenkeznünk, nagyon erős csapatokkal kellett megküzdenünk, az első három között végzettek gyakorlatilag a világbajnoki dobogósok voltak" - mondta az M4 Sportnak Juhász Adrián. "Erős tolószeles volt a pálya, így életünk egyik legjobb idejét eveztük. Igyekszünk jól felkészülni a B döntőre, kipihenni magunkat addig, bár az is kemény verseny lesz."

A szám B fináléját csütörtökön rendezik a Rodrigo de Freitas Lagúnában.

Korábban az egypárevezősben versenyző Pétervári-Molnár Bendegúz negyedik lett negyeddöntős futamában, így nem jutott be a legjobb 12 közé, s a folytatásban - szerdán - az alsóági középfutamban szerepel.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×