Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Újra a vízben Hosszú, Kapás és Cseh, befejezi a női csapat - a program

Újra a vízben Hosszú, Kapás és Cseh, befejezi a női csapat - a program

Pénteken a Duna Arénában három olyan úszószámnak is elkezdődnek a selejtezői, amelyekben érmet lehet remélni a magyar sportolóktól a világbajnokságon. A női vízilabda-válogatott a szép búcsúban reménykedik Olaszország ellen.

Cseh László férfi 100 méter pillangóúszásban két éve Kazanyban és tavaly az olimpián is ezüstérmet szerzett, most pedig azzal a céllal indul, hogy ismét megörvendeztesse a budapesti közönséget a hosszabbik távon elért második helye után. A selejtezőben nem került azonos futamba jó barátjával, Chad Le Clos-val, aki 200-on legyőzte, legnagyobb ellenfele a francia Mehdy Metella és a lengyel Konrad Czerniak lehet. A már említett dél-afrikai, a szám címvédője, valamint az olimpiai bajnok Joseph Schooling az utolsó futamban indul, együtt Milák Kristóffal. A 17 éves tehetség az ifjúsági Eb sikerei után a vb-n is bizonyíthat.

Női 200 méteres hátúszásban Hosszú Katinka és Burián Kata az utolsó futamban lesz érdekelt. Az Iron Lady ebben a számban második lett tavaly Rióban, és akkori legyőzője, Maya DiRado visszavonult. Idén a tizedik helyen áll a világranglistán, mivel saját elmondása szerint az utóbbi időben inkább a pillangót tökéletesítette. Negyvenöt századdal jobb időt úszott idén a másik magyar, a 21 éves Burián Kata, aki ezzel a rangsor második helyén áll. Tavaly lemaradt az olimpiáról, de Plagányi Zsolthoz – Cseh László és Németh Nándor edzője – kerülve újra nagyszerű formába került. Célja, hogy döntős legyen az általa tisztelt Hosszú Katinkával együtt. A két magyar dolgát az amerikai Kathleen Baker és az ausztrál Emily Seebohm nehezítheti meg, mindketten 2:07-en belüli időt úsztak már idén.

Női 800 gyorson az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka és Késely Ajna a harmadik előfutamban úszik, a világranglista második Leah Smith és az 1500-on harmadik olasz Simona Quadarella mellett. A favorit Katie Ledecky az utolsó selejtezőbe került. A vb-n mutatott forma alapján a két magyar a döntőbe várható.

A délutáni programban Bernek Péter döntőt úszik 200 méter háton, és célja, hogy tovább javítsa az országos csúcsot.

A férfi 4x200-as gyorsváltónak 17 csapat közül kell kiharcolnia a fináléba jutást. A nyitónapon bronzérmes 4x100-as váltó több tagja is szerepet kap az egységben, amely akár ismét meglepetést okozhat.

A Margitszigeten a magyar női vízilabda-válogatott kora délután játssza utolsó világbajnoki mérkőzését Olaszország ellen. A tét az ötödik hely megszerzése. Bíró Attila szövetségi kapitány reméli, hogy a görögök legyőzése lökést ad a lányoknak a Kanada elleni kudarc után. Az esti fináléban az esélyes amerikaiak a spanyolokkal találkoznak.

A program

úszás (Duna Aréna):

előfutamok 9.30:

férfi 50 m gyors (Takács Krisztián, Lobanovszkij Maxim)

női 50 m pillangó (Molnár Flóra)

férfi 100 m pillangó (Cseh László, Milák Kristóf)

női 200 m hát (Hosszú Katinka, Burián Kata)

férfi 4x200 m gyorsváltó (Magyarország)

női 800 m gyors (Kapás Boglárka, Késely Ajna)

elődöntők, döntők 17.30:

női 100 m gyors (döntő)

férfi 200 m hát (döntő, Bernek Péter)

női 200 m hát (elődöntő

férfi 50 m gyors (elődöntő

női 200 m mell (döntő)

férfi 100 m pillangó (elődöntő)

női 50 m pillangó (elődöntő

férfi 200 m mell (döntő)

férfi 4x200 m gyorsváltó (döntő)

vízilabda (Margitsziget), nők:

a 7. helyért: Ausztrália-Görögország 12.00

az 5. helyért: Magyarország-Olaszország 13.30

a 3. helyért: Oroszország-Kanada 15.00

döntő: Egyesült Államok-Spanyolország 20.30

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Az utóbbi évek alaposan átrajzolták Japán politikai életének valóságát. Az elmúlt 70 évben szinte folyamatosan kormányzó jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) történelmi válságát éli, közben új formációk emelkednek fel. A helyzet 2025 novemberében forró lett Tokióban, amikor a kormányfő kijelentette, hogy a szigetország beavatkozna katonailag, amennyiben Kína megtámadná Tajvant. A mondatok súlyos feszültséghez vezettek, ám ennél is érdekesebb, hogy a miképpen hatott a szigetországban már egyébként is erősödő japán nacionalizmusra. Ennek legfőbb képviselője már okozott meglepetést választások során, ráadásul olyan politikai trendek törtek be az ország mindennapjaiba, amelyek máshol már jól ismertek lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×