eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Újabb Hosszú-finálé, a döntő kapujában a férfi pólósok - a program

Gyurta Dániel fő számában, 200 méteres mellúszásban áll rajthoz a budapesti világbajnokság csütörtöki napján, amelyen újabb döntőt úszik Hosszú Katinka. Este eldől, hogy fináléba jut-e a magyar férfi vízilabda-válogatott.

A csütörtök délelőtti program a női 100 méter gyors selejtezőjével kezdődik, az ifjúsági Európa-bajnok Gyurinovics Fanni a hatodik futamban lesz érdekelt.

Férfi 200 méter háton a két magyar, Telegdy Ádám és Bernek Péter egymás mellett úszik majd az utolsó előfutamban olyan nagy nevek mellett, mint a 100-on világbajnok Hszü Csia-ju, Ryan Murphy vagy Joshua Beaver. Bernek az idei ranglistán a 12., így esélyes a továbbjutásra.

Női 200 méter mellen Sebestyén Dalma indul, míg a férfiak hasonló számában London olimpiai bajnoka, a háromszoros világbajnok Gyurta Dániel áll rajtkőre. Az Újpest úszója a riói olimpia kudarca után edzőt váltott, Nagy József irányításával készül, de idén mindössze két versenyen indult, a világranglistán a 21., így nem tudni, milyen formában lesz.

A női 4x200 méteres gyorsváltó az olimpián hatodik volt, így a döntőbe jutásra most is esélyes. Ebben a számban egy selejtezőt rendeznek, a tíz induló csapatból kettő esik ki.

A délutáni programban a 18:34-kor kezdődő női 200 méter pillangóra lesz érdemes figyelni, amelyben Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána is indul. Előbbi a hatodik, utóbbi a hetedik idővel került a fináléban. Hosszú már két bronzérmet szerzett ebben a számban a vb-ken.

Este pedig minden szem a Margitszigetre szegeződik, ahol a férfi vízilabda-válogatott a döntőbe jutásért játszik a görögök ellen. A másik ágon horvát-szerb rangadót rendeznek.

A program

úszás (Duna Aréna):

előfutamok 9.30:

női 100 m gyors (Gyurinovics Fanni)

férfi 200 m hát (Telegdy Ádám, Bernek Péter)

női 200 m mell (Sebestyén Dalma)

férfi 200 m mell (Gyurta Dániel)

női 4x200 m gyorsváltó (Magyarország)

elődöntők, döntők 17.30:

férfi 200 m vegyes (döntő)

női 100 m gyors (elődöntő)

férfi 100 m gyors (döntő)

női 50 m hát (döntő)

férfi 200 m mell (elődöntő)

női 200 m pillangó (döntő, Szilágyi Liliána, Hosszú Katinka)

női 200 m mell (elődöntő

férfi 200 m hát (elődöntő)

női 4x200 m gyorsváltó (döntő)

vízilabda (Margitsziget), férfiak:

a 11. helyért:

Brazília-Kazahsztán 10.30

a 9. helyért:

Spanyolország-Japán 12.00

az 5-8. helyért:

Montenegró-Oroszország 13.30

Olaszország-Ausztrália 15.00

elődöntő:

Magyarország-Görögország 20.30

Szerbia-Horvátország 22.00

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×