eur:
394.16
usd:
365.34
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Elárulták, hogy mennyibe kerül a vizes vb

Seszták Miklós szerint a szervezők mindent biztosítanak, hogy tökéletes legyen a pénteken kezdődő magyarországi vizes világbajnokság. A szervezőbizottság elnöke elmondta, összesen 130,4 milliárd forintba kerül az esemény.

A világesemény sajtótájékoztatóján a nemzeti fejlesztési miniszter, egyben a szervezőbizottság elnöke emlékeztetett rá, hogy példa nélküli gyorsasággal kellett felkészülniük a rendezésre, mert az eredeti házigazda, Mexikó visszalépett.

"Az utolsó percekig dolgozni fogunk, de ezek már az utolsó simítások. Mindent biztosítunk egy tökéletes versenyhez, teljesíteniük viszont a sportolóknak kell" - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy

a vb költsége 46,4 milliárd forint, ezen kívül összesen valamivel több mint 84 milliárd összegben valósítottak meg tartós fejlesztéseket

Budapesten és a Balatonnál.

Julio C. Maglione, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) elnöke azt mondta, biztos benne, hogy a FINA történetének legnagyszerűbb vb-je lesz a mostani.

"Magyarország a világ egyik legcsodálatosabb országa, Budapest varázslatos, akárcsak az itt élő emberek" - jelentette ki, méltatva a fogadtatást, a vendéglátást. Hozzátette: egy vizes sportág áll az élen az olimpiai sportágak rangsorában, amennyiben a következő ötkarikás játékokon úszásban már 49 számban hirdetnek győztest.

Maglione külön köszönetet mondott Gyárfás Tamás FINA-alelnöknek, majd hangsúlyozta, Orbán Viktor miniszterelnök "most is azon fáradozik, hogy a magyarországi vb messzemenően sikeres legyen".

Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója a vizes világbajnokságok kedvező gazdasági hatásairól beszélt, s kitért a mindenkori televíziós nézettségre is. Megemlítette, hogy például a 2013-as barcelonai vb-t 4,5 milliárdnyian látták, míg a 2015-ös kazanyi vb-t 6,8 milliárdnyian követték nyomon a tévé képernyője előtt. Hozzátette, hogy a FINA "nagyon nagy nézettséget" vár a magyarországi világbajnokságtól is.

Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos leszögezte, hogy a világ egyik legjelentősebb sporteseményének megnyitójára minden elkészül. A vb-rendezés pozitív hozadékai között említette a több vízfelületet, kerékpárutat és zöldterületet.

"A létesítmények elsősorban nem a világbajnokságra készültek, hiszen a közeljövőben az utánpótlás és a versenysport képviselői, valamint a nagyközönség veszi birtokba azokat" - fogalmazott. Egyszersmind köszönetet mondott azért a türelemért és megértésért, amellyel a budapestiek a vb-előkészületekkel elkerülhetetlenül együtt járó kényelmetlenségeket fogadták.

A sajtótájékoztató utolsó felszólalójaként Gyárfás Tamás rendkívül tömören csak ennyit mondott: "Mindent köszönök!", majd még annyit tett hozzá: reméli, a teljesítmények, az eredmények majd magukért beszélnek.

A médiaesemény zárásaként bemutatták az Ördögh László tervezte világbajnoki érmeket, amelyek közül az első kettőt - egy-egy aranyat - Seszták Miklós Julio C. Maglione és Cornel Marculescu nyakába akasztotta.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×