Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
321.65
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Üzletember aláír egy szerződést.
Nyitókép: Getty Images/Pressmaster

Ezen a héten már a második magyar ír alá a Liverpoolhoz, ráadásul testvér

Öt magyar alkotja már a liverpooli „frakciót”

Az angol Premier League-ben szereplő Liverpool FC hivatalos honlapján jelentette be, három nappal azután, hogy profi szerződést kötött Farkas Patrikkal, a fiatal játékos öccsével, Erikkel is szerződést kötöttek. Farkas Erik az U12-es korosztály óta tagja a vörösök akadémiájának.

Az NSO értesülései szeint a fiatalabbik Farkas testvér három plusz kétéves szerződést írt alá.

Ebben az idényben eddig háromszor lépett pályára, többek között a múlt heti, Atlético Madrid elleni UEFA Ifjúsági BL-mérkőzésen, és ezeken a találkozókon két gólt szerzett.

Farkas Erik szerződtetésével így már öt igazolt magyar játékosa van a húszszoros bajnoknak, Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos, a jelenleg az osztrák Hartberg kölcsönjátékosaként védő Pécsi Ármin mellett, mostantól a két Farlas is igazolt játékosa a klubnak.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×