Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Sérült gyermekek illusztráció
Nyitókép: pexels.com

Szuper programok várnak mindenkit a Sérült Gyermekek Napján a budapesti állatkertben

Jövő héten kedden, szeptember 22-én 34. alkalommal rendezi meg a Sérült Gyermekek Napját az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége. Az InfoRádióban Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének elnöke nyilatkozott.

A Fővárosi Állat és Növénykertben sorra kerülő eseményről Gyene Piroska elmondta: mintegy tízezer fő lesz ott, akik az ország különböző részéből, családokból, intézményekből érkeznek.

„Az eseményen olyan gyerekek és felnőttek is részt vesznek, akik fogyatékossággal élnek, sőt szüleik, segítőik, kísérőik is jelen lesznek”

– hangsúlyozta az elnök, aki hozzátette: ez az ÉFOÉSZ legnagyobb közösségi rendezvénye minden évben.

„Beszélgetünk, találkozunk, örülünk egymásnak, rengeteg program van, azon kívül is, amit még az állatkert biztosít. Lesznek gyerekeknek és felnőtteknek szóló egészségvédő, humoros programok, és egyebek mellett hennafestés is” – emelte ki Gyene Piroska.

A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött

– tette hozzá az elnök.

Az efoesz.hu honlapján lehet regisztrálni, de vidékről már nem tudnak utazást szervezni.

„Aki úgy érzi, hogy ennek a közösségnek részese, azelőtt nyitva van az állatkert kapuja, ők akár regisztráció nélkül is jöhetnek. A nagyszínpadon 10 órától változatos programok lesznek. A fő vendégünk a Kaláka együttes, de számos kisebb-nagyobb zenés, kulturális program is szerepel a repertoárban” – hangsúlyozta Gyene Piroska.

A cikk Herczeg Zsolt interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×