Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.58
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Felújítás alatt lévő lakásban áll egy nő az ablaknál.
Nyitókép: Getty Images/Natasha Lazaridi

„Gombhoz a kabátot”? Szakértő: az Otthon Starton kívül is érdemes nézelődni lakáshitelek után

Nem minden lakásra jár a 3 százalékos lakáshitel, ugyanis Budapesten több kerületben már a használt lakások medián négyzetméterára is meghaladja az Otthon Start 1,5 millió forintos korlátját – derül ki a money.hu adataiból. A portál hitelszakértője, Garam Dániel az InfoRádióban elmondta, érdemes más szempontok alapján is lakást választani, nem csupán az Otthon Start program feltételeihez kötni az ingatlankeresést.

Tény, hogy az Otthon Start 3 százalékos hitelkonstrukciója nagyon vonzó finanszírozási lehetőség, ha valaki lakást szeretne vásárolni, de Garam Dániel, a money.hu portál hitelszakértője óva intene mindenkit attól, hogy erre építse fel a lakásprojektet, hogy azért veszi fel az Otthon Startot, hogy valamilyen lakást vegyen.

„Sokkal fontosabb a lakás lokációja, minősége, az igénye vagy a család igénye, mint az, hogy milyen finanszírozási formával vásároljuk azt meg” – jelentette ki.

A számok nyelvére fordítva megállapította,

Budapesten a használt lakások medián négyzetméterára ugyan még 1,41 millió forinton van, de több kerületben ez már jóval meghaladja az Otthon Start másfél milliós négyzetméterkorlátját.

A XI., XII. kerületben 1,6 millió feletti mediánt látni, a legdrágább területekben meg 1,8-2 millió körüli medián értékek van. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezekben a kerületekben nincs Otthon Starttal megvásárolható lakás, mert ez középérték, és azt jelzi, hogy lényegesen kisebb lehet a megfelelő kínálat, nagyobb kompromisszumra lehet szükség egy ingatlanfinanszírozás vásárlás során.

Az Erste példája alapján akár 5,6 százalékos egyedi kamat is elérhető, ennek kapcsán elmondta,

a mostani piaci kamatok nagyjából 6,4 százalék körül vannak, de ez csak egy átlag, és itt egy jó ügyfélprofil esetén kedvezőbb egyedi ajánlatokat lehet elérni a bankoknál;

szerinte ez az egyik legfontosabb dolog, amit tudni érdemes, hogy a bankok nézik

  • a jövedelmet,
  • a hitelösszeget,
  • az önerőt,
  • az ingatlanfedezetet,
  • a bankszámlahasználatot,
  • és azt is, hogy milyen további vállalásokat tesz az ügyfél,

és ezekből jöhet ki akár több tíz bázispontos különbség is a kamatozás szempontjából. Nagyon jó gyakorlatnak tartja az Erste mostani egyedi árazását, mert megfelelő feltételekkel a korábbi 5,8 helyett akár 5,6 százalékos kamatszint is elérhető, de ez természetesen nem mindenkinek jár automatikusan, és éppen ezért kell mindig az egész ajánlatot vizsgálni.

„Ha valaki megtalálta a lakást, amelyben valóban élni szeretne, és az ingatlan-négyzetméterár miatt például nem fér be az Otthon Startba, akkor ne álljon meg ott a gondolkodás, hogy akkor ezt nem tudom megvenni, meg kell nézni a B tervet, mert lehet, hogy egy piaci lakáshitelnél nagyobb önerővel vagy támogatott és piaci hitelfinanszírozás megfelelő kombinációjával mérsékelhetőek ezek a kamatkülönbözetek” – mutatott rá.

A jó finanszírozás szerinte nem egyetlen termékről szól, egy lakáshitel 20-25 évre szólhat, miközben az élethelyzetünk ennyi idő alatt rengeteget tud változni, és egy hitelnél nemcsak azt érdemes megnézni, hogy mekkora a kamat, hanem azt is, hogy

  • hogyan szeretnénk ezt a hitelt visszafizetni,
  • van-e terv az előtörlesztésre,
  • marad-e megfelelő pénzügyi tartalék,
  • vállalható marad-e a havi teher akkor is, ha változik az élethelyzet, illetve
  • nem biztos, hogy az a jó megoldás, hogy a tökéletes lakást keressük, mert lehet 1-2-3 lépcsőfokot is lépni, mire a tökéletes lakáshoz eljutunk.

„A mostani piacon különösen fontos összehasonlítani az egyedi ajánlatokat, mert jelentős különbségek lehetnek aközött, hogy az egyik bank alapból mit kínál, és aközött, amit egy megfelelő paraméterekkel rendelkező ügyfél és egy hitelszakértő együttműködve egyedi árazással el tud érni a banknál” – mondta még Garam Dániel az InfoRádióban.

A cikk Barkóczi Bence interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×