Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
326.07
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Orvos sztetoszkóppal a kórházban.
Nyitókép: Getty Images/CherriesJD

Beszorult egy képviselő a parlament mosdójába, reggel egy takarító talált rá, kórházba kellett vinni

Az elsőre mókásnak tűnő, de az elfogyó levegő miatt csaknem tragédiával végződött eset Brüsszelben, a flamand parlamentben történt.

Tizenhárom órát töltött bezárva a flamand parlament egyik mosdójában Frédéric Erens belga képviselő, akit végül csak másnap reggel találtak meg. A politikusnak az éjszaka folyamán a levegőhiánnyal is meg kellett küzdenie, kiszabadítása után pedig kórházba vitték – írta az Index összefoglalója.

A Vlaams Belang 58 éves képviselője szeptember 15-én, kedden rekedt bent a flamand parlament brüsszeli épületének mosdójában, miután meghibásodott az ajtó zárja. Erens a telefonját is az íróasztalán hagyta, így nem tudott segítséget hívni. Először dörömböléssel próbálta felhívni magára a figyelmet, de addigra kollégái nagyrészt elhagyták az épületet.

Az éjszaka előrehaladtával a levegő miatt is aggódni kezdett.

A mosdó szellőztetése csak mozgás érzékelésekor működött, ezért egy idő után megszűnt a friss levegő utánpótlása. Erens egy fémtárggyal lyukakat ütött az ajtóba, hogy levegőhöz jusson.

Ezeket a helyiségeket nem arra tervezték, hogy valaki 13 órát töltsön bennük. A politikust végül másnap reggel, hat óra körül találta meg egy takarító. Az ajtót végül feszítővassal nyitották ki.

Erens kiszabadulása után az oxigénhiány miatt kábának érezte magát, ezért kivizsgálásra kórházba ment. Állapota nem bizonyult súlyosnak, később hazaengedték.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×