Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Forrás: honvedfc.hu

Nyártól új neve lesz a Honvéd futballcsapatának

„A szurkolók döntöttek: A 2026-27-es szezontól kezdődően Kispest–Honvéd FC néven indulnak felnőtt csapataink a bajnokságiakban” – közölte a klub honlapja.

„Lezárult szurkolói szavazásunk, amelyben arról dönthettetek, hogy a 2026–2027-es idénytől milyen néven induljanak felnőtt csapataink a bajnokságokban. Két opció közül lehetett választani: Budapest Honvéd FC és Kispest–Honvéd FC. Több, mint 9 ezer szavazat érkezett, a voksolás egyértelmű eredményt hozott: a leadott szavazatok több, mint 90 százalékával a Kispest–Honvéd FC elnevezés kapta a támogatást.

Ez az eredmény világos üzenet számunkra. A klub identitása, hagyományai és kispesti gyökerei továbbra is meghatározó értéket jelentenek szurkolóink számára. A döntés azt mutatja, hogy a múltunk és a Honvéd névhez kapcsolódó örökség ma is erős kapocs a klub és a közössége között. Ennek megfelelően a 2026–2027-es szezontól felnőtt csapataink a Kispest–Honvéd FC néven szerepelnek majd bajnokságaikban” – olvasható.

A változásokról beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a klub elnöke is.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×