Infostart.hu
eur:
366.03
usd:
321.88
bux:
150960.04
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: Pexels.com

Elhunyt Jenei Imre

A pályafutása során a magyar és a román válogatottat is irányító szakember szerda reggel otthonában, Nagyváradon hunyt el 88 éves korában.

Gyászol a magyar és a román labdarúgás is, 88 éves korában elhunyt Jenei Imre, aki mindkét ország válogatottját irányította, valamint 1986-ban BEK-győzelemig vezette a Steaua Bucuresti-et. Szerda reggel, nagyváradi otthonában hunyt el, agyvérzést kapott – írták meg romániai lapok és a Nemzeti Sport.

Jenei Imre 1937. március 22-én született az Arad megyei Bélegregyben. Labdarúgó-pályafutását Aradon kezdte, 1955-ben ott mutatkozott be a román élvonalban. 1956-ban Bukarestbe igazolt, ahol előbb a másodosztályú Progresul, majd az élvonalbeli Steaua (az első időkben még CCA) játékosa lett.

A védelem közepén és a középpályán is bevethető Jenei sikeres éveket töltött el Bukarestben, 1969-es távozásáig három bajnokságot és négy Román Kupát nyert. 1959 és 1964 között tizenkétszer volt román válogatott.

1969-ben engedélyt kapott arra, hogy Törökországba szerződjön, két idényt töltött el a másodosztályú Kayserisporban, majd visszavonult.

Jenei a Steaua második csapatánál kezdett edzősködni, majd 1975-ben átvette az első csapatot.

A katonacsapat visszatérő helyszín volt a karrierjében, összesen hat időszakban irányította az egyik legismertebb román klubot

– idézte fel a Nemzeti Sport.

Harmadik időszakának végén érte el a legnagyobb eredményt, a Bölöni László, Marius Lacatus, Gavril Balint, Victor Piturca, Miodrag Belodedics és Helmut Duckadam nevével fémjelzett Steaua eljutott a BEK-döntőig, Sevillában a Barcelonával csapott össze. A rendes játékidő és a hosszabbítás sem hozott döntést, a tizenegyesrúgások során pedig Duckadam mind a négy barcelonai próbálkozást hárította, így a Steaua első és mindmáig egyetlen román csapatként nemzetközi kupát nyert.

Jenei 1986 őszén távozott a Steauától, átvette a román válogatottat, amely az ő irányításával húsz év után újra kijutott a világbajnokságra, 1990-ben az Írország elleni nyolcaddöntős tizenegyespárbaj jelentette a búcsút. A szakvezető a torna után távozott, Debrecenben volt szaktanácsadó, dolgozott rövid ideig ismét a Steauánál, majd 1991 végén ő lett a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A kapitány jó eredményekkel kezdett, de az első vb-selejtezőn Izland hatalmas meglepetésre győzni tudott a Népstadionban, ekkor kissé megrezdült a léc. A következő sikerek után a világbajnokságra történetük során először kijutó görögök egy tizenegyessel megverték a magyar válogatottat, amely így lemaradt a világbajnokságról. Néhány nappal később Jenei Imre benyújtotta a lemondását, amit az MLSZ végül elfogadott.

Ötödször is átvette a Steauát, majd jött egy újabb magyarországi felkérés, ezúttal Székesfehérvárról. Ám az akkor Parmalat néven futó együttes gyengélkedett, Jeneinek pedig egészségi problémái akadtak, így még az ősszel távozott a csapattól.

Dolgozott még a görög Panioniosznál, Craiovában, ismét a Steauában, majd rövid ideig irányította a román válogatottat is, a 2000-es Eb után visszavonult az edzősködéstől.

Orbán Viktor miniszterelnök így búcsúzott:

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter meghívta XIV. Leó pápát egy magyarországi látogatásra. A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot – mondta a miniszterelnök, miután találkozott a pápával, majd plenáris tárgyaláson vett részt Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán Államtitkársága államközi kapcsolatokért felelős titkárával és Fabio Salerno magyar ügyekért is felelős szentszéki diplomatával.

Hétfőn szavaz a legfőbb ügyészről is az Országgyűlés

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett jövő hétfőre Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője. A parlamenti honlapon szereplő indítvány szerint az Országgyűlés ekkor szavazna a Baka András által javasolt legfőbb ügyészről, Szathmáry Zoltánról, valamint Hankó Balázs (Fidesz), Seszták Miklós (KDNP), Gurzó Mária (Tisza) és Magyar Péter miniszterelnök mentelmi jogáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokba, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Az orosz erők többször is megsértették a NATO légterét: tegnap egy Mi-8-as, ma egy drón hatolt be a szövetség országaiba engedély nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×