Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
315.82
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Horváth Bence, a férfi kajak egyesek 200 méteres versenyének középfutamában a racicei kajak-kenu világbajnokságon, Csehországban 2017. augusztus 26-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Nyolcéves eltiltást kapott a magyar kajakos

A korábban négy évre eltiltott kajakos Horváth Bence tavaly júniusban ismét doppingvétséget követett el, amiért ezúttal szigorúbb eltiltással büntették.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) honlapján szerdán jelent meg, hogy a 31 éves Horváth tavaly júniusban megtagadta a mintaadást az ellenőröknek, és mivel ez már a második esete volt, a mostani döntés szerint

2031. október 29-ig nem versenyezhet.

Az U23-as világbajnok sprinter karrierjét 2016 óta akasztották meg többször is doppingügyek. Horváth Szomolányi Mátéval kettesben kijutott a riói olimpiára, ám a magyar szövetség közvetlenül a játékok előtt visszavonta a nevezését, miután a MACS arról értesítette, hogy a két versenyző három-három atipikus mintát produkált. Ez ugyan nem minősült doppingvétségnek, ennek ellenére a csoporttól írásban kapott és a Tiszeker Ágnes, a csoport vezetője által szóban is megerősített információk egyértelműsítették, hogy tiltott szer volt a szervezetükben.

Később Horváthot felmentették az ügyben, egy évvel ezt követően viszont EPO-val akadt fenn egy ellenőrzésen és 2018-ban négyéves eltiltást kapott. A büntetése letelte után nem versenyzett, de tavaly júniusban visszatért egy válogatóversenyen.

Horváth Bence 2017-ben a racicei világbajnokságon, majd a plovdivi Európa-bajnokságon is ezüstérmes lett 200 méter egyesben, de utólag mindkét eredményétől megfosztották.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Iránon a befektetők szeme, vegyes mozgások a tőzsdéken

Iránon a befektetők szeme, vegyes mozgások a tőzsdéken

Óvatos hangulatban indult a hét a nemzetközi tőzsdéken, a befektetők figyelme továbbra is a közel-keleti fejleményekre és az olajpiacra irányul. A Hormuzi-szoros újranyitásával kapcsolatos bizonytalanság ismét megdobta az olajárakat, ami az inflációs kockázatokon keresztül a részvénypiacokra is nyomást helyez. Európában vegyesen zárult a kereskedés, az Egyesült Államokban kisebb esésben vannak a vezető indexek, miközben a piac már a hét közepén érkező amerikai inflációs adatra készül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×