Infostart.hu
eur:
385.35
usd:
332.04
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Megmutatta új autóját az Alpine

Négy-öt éven belül a világbajnoki trófea a cél a francia csapatnál.

Kilencedikként a francia Alpine Forma-1-es csapata mutatta be az idei világbajnoki sorozatra tervezett versenyautóját.

A Renault tulajdonában lévő istálló A522 kódnévre hallgató versenygépe - akárcsak a korábban bemutatott járművek - az új szabályoknak megfelelően készült, azaz látszik rajta az egyszerűsített első és hátsó szárny, valamint a nagyobb, 18 col átmérőjű kerekek.

Az autó festése az új főszponzor miatt a megszokott sötétkék szín mellett rózsaszín betéteket tartalmaz.

"Minden téren folyamatosan fejlődni akarunk, hogy a következő években a bajnoki címért harcoljunk" - nyilatkozta Laurent Rossi ügyvezető igazgató, hozzátéve, az Alpine célja, hogy az új éra első 100 futamán belül a vb-trófeáért küzdjön, immár a múlt héten kinevezett új csapatfőnök, az Aston Martintól szerződtetett Otmar Szafnauer vezetésével.

Az együttes autóit idén is a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso, valamint a francia Esteban Ocon vezeti. Az Alpine az előző három idényben egyaránt ötödik helyen zárta a konstruktőri vb-t, de Ocon a tavalyi Magyar Nagydíjon nyerni tudott.

Az idény március 20-án Bahreinben rajtol, de szerdától már Barcelonában tesztelnek az istállók.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×