eur:
414.82
usd:
400.56
bux:
78665.14
2024. december 19. csütörtök Viola
Fucsovics Márton az orosz Andrej Rubljov ellen játszik a wimbledoni teniszbajnokság férfi egyesének nyolcaddöntőjében Londonban 2021. július 5-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Őrületes küzdelemben negyeddöntős Fucsovics Márton Wimbledonban

A magyar teniszező és az orosz Andrej Rubljov öt játszmában emésztette egymást.

Közel három órás mérkőzésen érte el a bravúrt a 48. helyen kiemelt Fucsovics Márton az 5. helyen kiemelt orosz ellen, és újabb kihívás következik, mert következőleg Novak Djokoviccsal játszik majd a négy közé jutásért.

A legjobb magyar teniszező márciusban háromszor is találkozott Rubljovval, az elmúlt egy évben pedig már hatodik alkalommal került szembe vele – igaz, Dohában Fucsovics nem állt ki a mérkőzésre. Az elmúlt időszakban nem sok babér termett a nyíregyházi teniszezőnek, ugyanis Rubljov legutóbbi négy lejátszott mérkőzésük mindegyikét megnyerte, az utolsó kettőt simán.

A hétfői találkozó előtt meg is kérdezték tőle, hogy mumusként tekint-e Rubljovra – a válasz kategorikus nem volt, ugyanakkor Fucsovics nehéz meccsre készült, hiszen ellenfele eddigi pályafutása csúcsán van, 7. a világranglistán, nyolc ATP-tornát nyert meg, abból ötöt tavaly.

Grand Slam-tornán tavaly ősszel a Roland Garroson találkoztak, akkor Rubljov négy játszmában győzött. Fucsovics korábban kétszer nyert riválisa ellen: 2017-ben a Davis Kupa világcsoportba jutásért vívott sorsdöntő találkozón 3:2-re, a 2016-os barcelonai viadal selejtezőjében pedig 2:1-re.

Volt min izgulni

Nyolcadik csörtéjükön a magyar játékos nagyszerűen kezdett, azonnal brékelt, és mivel adogatóként végig magabiztosan és taktikusan teniszezett, a szett végén bemutatott újabb fogadósikerrel magabiztosan került előnybe.

A második szettre magára talált a világranglistán hetedik orosz játékos, fogadóként egyre hatékonyabban játszott, és 1:1-nél a mérkőzés során először el is vette Fucsovics szerváját. A magyarnak ugyan 2:3-nál négy bréklabdája volt, de Rubljov nagyszerű szervákkal ezeket mind hárította, majd kisvártatva kiegyenlítette az összetett állást.

A harmadik felvonásból egyetlen játékot tudtak lejátszani, amikor elkezdett szemerkélni az eső, azonban néhány perces kényszerpihenőt követően folytatni tudták a mérkőzést. Fucsovics adogatóként újfent magabiztos teljesítményt nyújtott, de mivel Rubljov is alig hibázott a szervái mögött, 4:4-ig fej fej mellett haladtak. Ekkor a magyar játékos négyet rontott, közte egy kettőshibája is volt, riválisa pedig a megingást kihasználva megfordította a találkozót.

A negyedik szett elején Fucsovics rögtön el tudta venni Rubljov adogatását, és mivel az orosz játékos rengeteget hibázott, a 29 éves magyar játékot sem veszítve besöpörte a játszmát.

A döntő felvonás sorozatban a hetedik, a nyolcadik, majd a kilencedik megnyert Fucsovics-játékkal kezdődött: a magyar teniszező tenyeressel és fonákkal is nyerőket ütött, Rubljov pedig csak kereste korábbi önmagát, szemmel láthatóan alig akarta elhinni, ami történik. Fucsovics 3:0-s vezetését követően az orosz rivális előbb hozta a saját adogatójátékát, majd brékelt, egyenlítenie azonban nem sikerült, mert adogatóként újfent gyengén teljesített. A magyar teniszezőnek így még két szervajátékra volt szüksége a sikerhez: az elsőt könnyedén hozta, a másodikban ugyanakkor az utolsó pontig egyetlen első adogatása sem volt jó, így Rubljov bréklabdáig is eljutott. Fucsovics ezt egy hosszú labdamenetben hárította, mérkőzéslabdához jutott, majd egy testre menő első szervával megnyerte a 2 óra 44 perces összecsapást.

Magyar teniszező legutóbb Szávay Ágnes révén a 2007-es amerikai nyílt bajnokságon játszhatott negyeddöntőt Grand Slam-tornán, a férfiaknál Gulyás István 1971-ben, Taróczy Balázs pedig 1976-ban és 1981-ben a Roland Garroson jutott egyesben a legjobb nyolc közé.

Következik Djokovic

Fucsovicsra a nyolc között a világelső Novak Djokovic vár majd szerdán, miután a világelső, címvédő könnyedén beutott a negyeddöntőbe: a rekordbeállítást jelentő huszadik Grand Slam-tornagyőzelmére hajtó szerb játékos a nyolcaddöntőben a chilei Christian Garínt győzte le három szettben, kevesebb mint két óra alatt.

További eredmények

A női világelső is biztosította helyét a negyeddöntőben: az ausztrál Ashleigh Barty a Roland Garros-bajnok cseh Barbora Krejcikova fölött diadalmaskodott két szettben.

férfiak:

Djokovic (szerb, 1.)-Garín (chilei, 17.) 6:2, 6:4, 6:2
Berrettini (olasz, 7.)-Ivaska (fehérorosz) 6:4, 6:3, 6:1
Shapovalov (kanadai, 10.)-Bautista Agut (spanyol, 8.) 6:1, 6:3, 7:5
Hacsanov (orosz, 25.)-Korda (amerikai) 3:6, 6:4, 6:3, 5:7, 10:8

nők:

Barty (ausztrál, 1.)-Krejcikova (cseh, 14.) 7:5, 6:3
Szabalenka (fehérorosz, 2.)-Ribakina (kazah, 18.) 6:3, 4:6, 6:3
Dzsábir (tunéziai, 21.)-Swiatek (lengyel, 7.) 5:7, 6:1, 6:1
Ka. Pliskova (cseh, 8.)-Szamszonova (orosz) 6:2, 6:3

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.20. péntek, 18:00
Lehel László
a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója
Milliárdos EU-támogatásokért lobbiznak a legnagyobb szennyezők

Milliárdos EU-támogatásokért lobbiznak a legnagyobb szennyezők

Az Európai Unió karbonleválasztási és -tárolási (CCS) infrastruktúrájának fejlesztése kulcsfontosságúvá vált a 2030-ra kitűzött kibocsátáscsökkentési célok elérése érdekében. Bár az olaj- és gázipar évtizedek óta támogatja a technológiát, gazdasági életképessége továbbra is kérdéses, ezért a szektor európai szintű támogatást sürget. A környezetvédelmi szervezetek azonban kritikával illetik a fosszilis iparágak CCS-re való támaszkodását, amely szerintük az érdemi dekarbonizációt hátráltatja. Az olajcégek EU-s támogatást kérnek a fejlesztésekhez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×