Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
2020. március 4-én Lausanne-ban készült kép Thomas Bach-ról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB elnökéről egy sajtótájékoztatón. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2020. március 24-én bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztják a 2020-as tokiói nyári olimpia megrendezését.
Nyitókép: MTI/EPA-KEYSTONE/Jean-Christophe Bott

Megválasztották Thomas Bach-ot a NOB elnökének

További négy évig vezetheti a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot.

A NOB 137., online rendezett kongresszusán a 67 esztendős német sportdiplomata ellenfél nélkül indult a vezetői posztért, amelyre 93:1 arányban négy tartózkodás mellett választották meg virtuális keretek között.

"Az ajtóm, a füleim és a szívem továbbra is nyitva állnak mindenki számára" - fogalmazott a régi-új elnök. Bach kiemelte, első elnöki időszakának mottója - "egység a sokféleségben" - lesz az irányelve a következő négy esztendőben is. Egyben hangsúlyozta, számít a NOB-tagok további odaadó támogatására a koronavírus-járvány jelentette nehéz időszakban, amely során megmutatkozott a szolidaritás ereje és az alkalmazkodás fontossága az új kihívásokkal terhelt világban.

Bach az olimpiai mozgalom jelmondatának ("gyorsabban, magasabbra, erősebben") bővítését javasolta:

"gyorsabban, magasabbra, erősebben - együtt".

A következő elnöki ciklus programja az Agenda 2020+5 nevet viseli, erről pénteken határoz majd a NOB. A célkitűzések között szerepel a szervezet még digitálisabbá szervezése, az e-sport támogatása és a sportolók jogainak megerősítése is azt követően, hogy az eredeti program, az Agenda 2020 hatására az olimpiai pályázat és az ötkarikás játékok megrendezése olcsóbbá és fenntarthatóbbá vált.

"A világjárvány mélységeiben változtatta meg a világunkat. Senkinek nem szabad arról álmodoznia, hogy visszatérhetünk majd ahhoz, ami ezelőtt volt" - fogalmazott Bach, aki az Agenda 2020+5-öt úgy nevezte, mint a "mi víziónk erre az új világra".

Kitért rá, a szponzori bevételek meg fognak háromszorozódni, elérik majd a 3 milliárd dollárt a 2021-2024-es időszakban, és több mint 4 milliárd dollár bevételre számít a támogatóktól és a közvetítési jogokért befolyó összegekből 2029-2032 között.

Bach délelőtti ígéretét megerősítve elmondta:

a NOB és Japán teljességgel elkötelezett az idei nyári olimpia megrendezése mellett, Tokió a legjobban felkészült házigazda.

"A kérdés nem az, hogy sor kerül-e a nyári játékokra, hanem az, hogy miként. Nincs kétség, július 23-án megrendezzük a nyitóünnepséget" - szögezte le.

Hasimoto Szeiko, a tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke azonnal gratulált Bach újraválasztásához. Mint mondta, reményeik szerint "a játékok jelentik majd a fényt az alagút végén az emberek számára világszerte", így folytatják a kemény munkát a biztonságos olimpiarendezés érdekében.

Az 1976-ban vívásban ötkarikás bajnok Bach 2013-ban lett a NOB első embere, s a belga Jacques Rogge-ot követte a tisztségben, aki 2001 óta irányította a világszervezetet.

A NOB szabályai szerint az új elnök első ciklusa nyolcéves, majd a vezető egy újabb - egyben végső - négyéves időszakra újraválasztható.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×