Infostart.hu
eur:
362.73
usd:
313.18
bux:
150564.06
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Cristiano Ronaldo, a Juventus játékosa a Spezia ellen az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzésen a torinói Allianz Stadionban 2021. március 2-án.
Nyitókép: MTI/AP/LaPresse/Marco Alpozzi

Hamarosan rá sem lehet ismerni a Bajnokok Ligájára

Két héten belül megszülethet a megállapodás az új formáról Andrea Agnelli, az európai klubokat tömörítő szervezet (ECA) elnöke szerint.

A sportág európai szövetsége (UEFA) jelentős változásokat készít elő: 2024-től a jelenlegi 32 helyett 36 gárda szerepelne a kontinens legrangosabb klubsorozatában,

a négycsapatos csoportokat pedig egy nagy tabella váltaná fel, így a jelenlegi hat helyett legalább tíz találkozót játszhatna minden résztvevő.

Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jutna, a 9-24. helyezettekre pedig rájátszás várna a 16 közé kerülésért.

Noha a tervezet egyes elemeit számos kritika érte, Agnelli úgy véli, közel a megállapodás.

"Nagyon remélem, hogy mindez néhány héten belül megtörténik, ám vannak még részletek, amelyeken dolgozni kell. Ezek közül az egyik a fennmaradó négy hely kiosztásának kérdése" - fogalmazott Agnelli.

A tervezet alapján a bővítés nyomán az UEFA rangsorában előkelő helyet elfoglaló csapatok kaphatnák a plusz helyeket, ezáltal a topligáknak lehetőség nyílna, hogy négynél több együttest indíthassanak a BL-ben. Az ellen ugyanis, hogy kisebb bajnokságok nyertesei kapjanak indulási jogot, tiltakozás érkezett, Agnelli szerint pedig olyan megoldás fog születni, amelybe mindkét elképzelés belefér.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Érik a fordulat a forintban?

Érik a fordulat a forintban?

Az amerikai infláció és termelői infláció egyaránt a várakozások alatt alakult a héten, ami a kamatemelési várakozások kiárazódását indította el. Ez kedvező a feltörekvő piaci devizák, köztük a forint számára, amelynek árfolyama már elkezdett lefelé oldalazni az euróval és a dollárral szemben. Az amerikai kötvényhozamok ugyanakkor továbbra is magasan ragadtak, ami egyelőre gátat szab a dollár érdemi gyengülésének. A piaci figyelem most az európai GDP-adatokra és a fontos amerikai konjunktúramutatókra irányul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 14. 11:44
×
×