INFORÁDIÓ
2022. május 17. kedd
Paszkál

marco rossi

nemzetek ligája

szerbia

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya sajtótájékoztatót tart Szófiában 2020. október 7-én, egy nappal a Bulgária elleni labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzés előtt.

Elmondta Marco Rossi, mire számít a vasárnapi szerb-magyaron

Infostart / MTI

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a szerb csapat kifejezetten harcos felfogásban lép majd pályára Belgrádban, a Nemzetek Ligáj-mérkőzésen.

"A kezdőcsapatban négy-öt helyen egészen biztosan lesz változás. Természetesen most is folyamatosan figyeljük minden játékos fizikai állapotát, és többen is vannak, akik valóban teljesen kihajtották magukat csütörtökön, ráadásul ezúttal ugyebár nemcsak egy mérkőzés vár még ránk, hanem kettő, igen erős ellenfelekkel, így jól kell sáfárkodnunk az erőnkkel" - mondta a magyar szövetség (MLSZ) honlapja szerint a belgrádi sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető, aki kifejtette,

szombat délelőtt még Szófiában edzett a csapat, majd ezt követően repülővel utaztak a szerb fővárosba.

A soron következő riválisról Marco Rossi úgy vélekedett, nagyon jó csapat, amelynek a kerete erősebb. "Nem hiszem, hogy összességében előny lenne számunkra, hogy ők 120 percet játszottak Norvégia ellen, mivel akár a cserejátékosaikkal is nagyon jók, elég a két csapat keretének az értékét összehasonlítani.

A szerb válogatott agilis, harcos futballt játszik, így nekünk is ezeket az erényeinket kell kidomborítanunk, ha eredményesek akarunk lenni ellenük"

- fogalmazott Rossi.

Nemanja: nagyon oda kell figyelnünk

Nikolics Nemanja arról beszélt, hogy mivel mindkét gárda csak győzelemmel tarthatja életben reményeit a csoport megnyerését illetően, így egyaránt fontos lesz a találkozó. "Kitűnő csapat a szerb, nagyon oda kell figyelnünk. Nagyon motiváltan és precízen kell játszanunk, ha sikeresek akarunk lenni. Mindezeket figyelembe véve én jó meccsre számítok vasárnap este" - mondta a MOL Fehérvár FC csatára, aki csütörtökön a Szófiában 3-1-re megnyert Európa-bajnoki pótselejtezőn a magyarok harmadik gólját fejelte. A harmadik fordulós szerb-magyar összecsapás vasárnap 20.45-kor kezdődik a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Gulácsi - Lang, Botka, Szalai A. - Nego, Sigér, Nagy, Holender - Gazdag - Nikolics, Könyves

A belgrádi mérkőzést vasárnap 20.30-tól az M4 élőben közvetíti.

Nyitókép: MTI/EPA/Vaszil Donev
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018