Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Zlatan Ibrahimovic svéd labdarúgócsillag kezében új mezével a csapat milánói központjában tartott bemutatásán 2020. január 3-án. A 38 éves Ibrahimovic nyolc év után visszatért a csapathoz, amelyben 2010 és 2012 között már játszott.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner

Zlatan Ibrahimović olyat tett, mint még soha, senki

Újabb mérföldkőhöz érkezett a játékos sikerekben, rekordokban már eddig is gazdag pályafutása. Ő lett az első játékos, aki az olasz bajnokságban legalább ötven gólt szerzett az Internazionale és az AC Milan tagjaként is.

A 38 éves svéd két gólt szerzett Genovában, a Sampdoria ellen, s ezzel 51 bajnoki gólnál tart a Milan piros-fekete mezében. Ehhez egyébként mindössze 78 mérkőzésre volt szüksége. Nagy formában van téli visszatérése óta, minden sorozatot beleszámítva 19 mérkőzésen tíz gólt szerzett. A Sampdoria ellen (is) a mezőny legjobbja volt.

Az Interben – ahova a Juventustól igazolt, miután a „zebrákat” kizárták a 2006-os calciopoli-botrány után – három év alatt 88 bajnokin ötvenhét gólt szerzett. (Pályafutása során még két országban, két klubban ért el több mint ötven bajnoki gólt, Franciaországban, a Paris Saint-Germainnél és az Egyesült Államokban a Los Angeles Galaxynál.)

Zlatan Ibrahimović szerződése a hétvégén lejár az AC Milannal, de a klub mindenképpen szeretné meghosszabbítani. Ennek érdekében már fel is vette a kapcsolatot a svéd csatár ügynökével, Mino Raiolával.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×