Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Almati, 2014. november 8.Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke sajtóértekezletet tart a kazahsztáni súlyemelő-világbajnokságon Almatiban 2014. november 8-án. (MTI/EPA/Igor Kovalenko)
Nyitókép: MTI/EPA/Igor Kovalenko

Lemondott Aján Tamás a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáról

Döntését az elnökség szerdán elfogadta.

A budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) közleményében Ursula Papandrea ügyvezető elnök megköszönte a magyar sportvezető több mint négy évtizedes munkáját az IWF-ben, külön kiemelte az elmúlt években bevezetett doppingellenes programot, amely a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) normáinak is megfelel.

Aján Tamás - aki 1976 és 2000 között az IWF főtitkári posztját látta el, az elmúlt húsz évben pedig elnökként vezette a szövetséget - idén januárban maga kérte tevékenységének felfüggesztését, miután a német ARD televízió egy dokumentumműsorában pénzügyi visszaéléssel vádolta meg, és azzal, hogy a szövetség tudtával szisztematikus doppingolás folyik a súlyemelésben.

Az ügyben indított, Richard McLaren vezette testület júniusban készíti el jelentését, eddig semmilyen eredményt nem közölt.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×