Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Almati, 2014. november 8.Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke sajtóértekezletet tart a kazahsztáni súlyemelő-világbajnokságon Almatiban 2014. november 8-án. (MTI/EPA/Igor Kovalenko)
Nyitókép: MTI/EPA/Igor Kovalenko

Aján Tamás lemondott tiszteletbeli NOB-tagságáról

A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) magyar elnöke annak ellenére adta be lemondási szándékát, hogy továbbra is a leghatározottabban tagadja a közelmúltban őt ért súlyos vádakat és ártatlannak vallja magát.

Aján Tamás lemondott tiszteletbeli tagságáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB), amit a végrehajtó bizottság elfogadott.

A NOB honlapján megjelent keddi közlemény szerint a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) magyar elnöke annak ellenére adta be lemondási szándékát, hogy továbbra is a leghatározottabban tagadja a közelmúltban őt ért súlyos vádakat és ártatlannak vallja magát. Ugyanakkor szavai szerint "rá kellett jönnie, hogy ezek a vádak beárnyékolják szeretett sportága olimpiai felkészülését és versenyét, ezért lemondásával szeretné megvédeni sportága hírnevét és az olimpiai mozgalmat".

A NOB közleményében köszönetét és megbecsülését fejezte ki Aján Tamásnak ezért a gesztusáért, illetve megköszönte hosszú éven át tett szolgálatait.

Ajánt az ARD német televíziós csatorna illette súlyos vádakkal. Január elején sugárzott riportjuk szerint a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel. A vádakat korábban a MACS is visszautasította.

Az ARD hírt adott két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan.

Aján Tamás minden vádat határozottan visszautasított, és január végén az IWF végrehajtó bizottságának dohai ülésén maga kérte tevékenységének 90 napos felfüggesztését annak érdekében, hogy felállhasson egy független testület a vádak valóságtartalmának felderítésére.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×