Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
325.6
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Hosszú időre kidőlt Vinícius Junior

A Real Madrid sérülés miatt két hónapig nem számíthat Vinícius Juniorra, a brazil labdarúgó kedden, az Ajax elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérült meg.

A madridi klub szerdai tájékoztatása szerint a szélső jobb térdében szakadt el a szalag, azt azonban nem részletezték, hogy mindez mennyi kihagyást jelent. A spanyol sajtó viszont - hasonló sérülésekre hivatkozva - nyolc hétről számolt be.

A játékost a 35. percben cserélte le Santiago Solari vezetőedző, a holland vendégcsapat akkor már 2-0-ra vezetett, és végül - a 2-1-es hazai vereség után - a nyolcaddöntő visszavágóján óriási meglepetésre 4-1-re nyert, így 5-3-as összesítéssel búcsúztatta az előző három BL-kiírás győztesét. A Real múlt héten a spanyol Király Kupa elődöntőjének hazai visszavágóját bukta el a Barcelonával szemben, majd szombaton ugyancsak a nagy riválistól a bajnokságban is kikapott, így hátránya 12 pontra nőtt az éllovas katalánokkal szemben.

A 18 éves Vinícius Juniort a Real Madrid tavaly nyáron 45 millió euróért (14,2 milliárd forintért) szerződtette a brazil Flamengótól, és januártól már biztos kezdőjátékosnak számított a spanyol csapatban. Az első csapatban 28 tétmeccsen három gólt szerzett.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×