Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.1
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Szász Emese olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes párbajtőrvívó Kulcsár Győző négyszeres olimpiai, háromszoros világbajnok párbajtőröző, a Nemzet Sportolója temetésén a Farkasréti temetőbenMTI Fotó: Máthé Zoltán
Nyitókép: Máthé Zoltán

Megvan Szász-Kovács Emese új edzője

Peterdi András irányításával készül az idei versenyekre Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok párbajtőrvívó.

Mestere, Kulcsár Győző szeptemberben bekövetkezett halála után a riói bajnok a még versenyzőként is aktív vívótársát kérte fel a közös munkára, már csak azért is, mert ő is Kulcsár Győző tanítványa volt.

"Azt hiszem, hogy engem már nem kell megtanítani vívni, de Andris azért tudja, hogy milyen iskolát kaptunk" - indokolta döntését az Echo televíziónak nyilatkozva a Vasas olimpiai aranyérmese. - "Saját bőrén ő is elég sokszor tapasztalta, hogy mi az, amit kapunk nap mint nap egy-egy iskolában, és azért emberileg is nagyon jóban vagyunk, ezért gondoltam azt, hogy talán ez egy jó edző-tanítvány kapcsolat is lehet" - tette hozzá.

Peterdi András kihívásnak, egyben nagy lehetőségnek tarja a közös munkát.

"Őt nem kell noszogatni vagy motiválni, mert pontosan tudja, hogy mit szeretne, mit akar elérni, úgyhogy ilyen szempontból nagyon könnyű a feladat.

A másik részről pedig azért egy hatalmas kihívás vagy teher vagy nem is tudom, hogy mondjam, de nyilván egy borzasztóan nagy lehetőség is" - fogalmazott az ugyancsak válogatott Peterdi, aki vasárnap a Budapesti Honvéd SE csapatával megnyerte a férfi párbajtőr BEK-et.

Szász-Kovács Emese a decemberi országos bajnokságon nem indult, jelenleg kisebb sérüléssel küzd, és két héten belül kezdi a közös munkát új edzőjével.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×