Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
319.35
bux:
151460.35
2026. szeptember 23. szerda Tekla

A Magyar Labdarúgó Szövetség új szakmai bizottságot alakított

Új szakmai bizottság alakult a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) döntéselőkészítési procedúrájának erősítésére.

"A testület az új szakmai korszak megvalósulása érdekében a szükséges javaslatok kidolgozására a korábbinál nagyobb energiát szán, és ezzel összefüggésben átalakul a szakmai bizottság összetétele is" - írta kedden honlapján az MLSZ, amely azt reméli a döntéstől, hogy a 2020-2025 közötti időszak így a szakmai megújulás jegyében zajlik majd.

A testületben korábbi szövetségi kapitányok és Nyugat-Európában bizonyított egykori játékosok kaptak helyet,

a vezetője pedig Nyilasi Tibor, az MLSZ elnökségi tagja, korábbi 70-szeres válogatott, ezüstcipős labdarúgó, magyar bajnok edző lett. Mellette Dárdai Pál, Egervári Sándor, Gellei Imre korábbi szakvezetők, Kovács Kálmán, Fehér Csaba, Gera Zoltán, Hajnal Csaba korábbi válogatott labdarúgók is helyet kaptak, ahogy Lőw Zsolt, a Paris Saint-Germain és Szabics Imre, az osztrák válogatott másodedzője is. Rajtuk kívül még Markó Edina, a női válogatott szövetségi kapitánya, továbbá Takács Mihály, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia igazgatója és Fórián Zsolt, a MOL Vidi FC utánpótlásának szakmai igazgatója lett tagja a bizottságnak.

A testület a szükséges változtatások érdekében teljes körűen áttekinti az utánpótlásképzés és versenyeztetés rendszerét, továbbá félévente értékeli az NB I-es bajnokság szakmai színvonalát, és az MLSZ sportigazgatóság teljesítményét, beleértve a szövetségi kapitány, a sportigazgató, az utánpótlás-szakágvezető, valamint az edzőképzési igazgató beszámolóját is.

"Az MLSZ elnökségének keddi határozata értelmében a megújuló szakmai bizottság célja, hogy véleményével, szakmai háttérmunkájával hatékonyan segítse az MLSZ elnökségének stratégiai döntéseit. Elemezze a magyar futball folyamatait, tapasztalatait, és ezzel előkészítse a vezetői döntéshozatalt. Az elnökség szándéka továbbá, hogy a testület működésének köszönhetően, a szakmai megújulás jegyében 2020-ig fejlődjön a labdarúgás szakmai bázisa, az edzők gyakorlati és elméleti felkészültsége, és megvalósuljon a labdarúgás vezetésének generációváltása, megújuljon a labdarúgást meghatározó szakmai, kulturális és morális környezet" - olvasható az MLSZ honlapján.

Az MLSZ a döntés hátteréről azt írta, hogy a 2010-2018-as időszakban a kormányzattal együttműködve stabilizálta a magyar labdarúgás működésének szervezeti, infrastrukturális és pénzügyi feltételeit.

Ugyanakkor ezen eredmények ellenére a sportágon belül és a sportágon kívülről is megfogalmazott kritikák szerint érdemi hiányérzet jellemző a sportággal szemben az utánpótlásképzés, azon belül az akadémia rendszer hatékonysága, a nemzetközi kupákban résztvevő klubok és a magyar válogatott csapatok eredményessége, valamint ezzel összefüggésben az edzőképzés fejlődése vonatkozásában.

Az MLSZ elnöksége arról is határozott, hogy külföldi tanácsadók bevonásával hamarosan szakmai igazgatói és akadémiai igazgatói képzést indít az edzőképző központjában. A folyamat része - a szakmai bizottság felügyelete mellett - az utánpótláskorú labdarúgók képességeinek mentális, valamint fizikai mérése, és a fejlődés nyomon követésére és széleskörű elemzésekre alkalmas átfogó adatbázis kialakítása.

Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok
Tisztítótűz

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×