Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

"Vettel csődöt mondott, elhomályosítják a hibái" - sajtóvisszhang a Francia Nagydíj után

A nemzetközi sajtó egyöntetűen a négyszeres világbajnok és címvédő Lewis Hamiltont dicséri, miután a Mercedes brit pilótája megnyerte vasárnap a Forma-1-es Francia Nagydíjat, s ezzel visszavette a vezetést a vb-pontversenyben a Le Castellet-ben ötödik Sebastian Vetteltől.

Olaszország:

La Repubblica:

"Ezeket a hibákat Vettel már nem engedheti meg magának, ha vb-t akar nyerni. Te jó ég, milyen jól indult ez a futam, aztán mégsem sikerült."

Corriere della Sera:

"A németet elhomályosítják a hibái. Hamilton élt a lehetőséggel, és leckét adott Vettelnek. A túlzott lelkesedés ezúttal sem volt kifizetődő, mint ahogy korábban Bakuban és Szingapúrban sem. Így ismét azt kellett néznünk, hogy árnyék borul egy nagyszerű tehetségre."

Corriere dello Sport:

"Vettel csődöt mondott, Hamilton elszáguldott. Egy elvileg +hibabiztos+ pályán történt meg az a hiba, amely a vb kimenetelét is befolyásolhatja. A kárvallott pedig Vettel, már nem először. A négyszeres világbajnok verhetetlen, ha az élen halad, de törékeny, ha hibákat kell kijavítania."

Tuttosport:

"Vettel, micsoda öngól!"

Spanyolország:

La Vanguardia:

"Vettel már az első körben meg akarta nyerni a versenyt, de ehelyett ezüsttálcán kínálta fel legnagyobb riválisának a győzelmet."

El País:

"Vettel szereti megnehezíteni a saját dolgát, legalábbis nagyon úgy tűnik."

Mundo Deportivo:

"Hamilton az asztalra csapott, hibátlanul versenyzett, és ellentmondást nem tűrően nyert."

Anglia:

The Times:

"Hamiltonnak tökéletes napja volt: győzött, miközben Vettel elbukott."

The Guardian:

"Vettel ismét felsült, Hamilton pedig jéghideg fejjel kihasználta az esélyt, akárcsak előtte az angol válogatott az oroszországi vb-n."

The Independent:

"Az angolok 6-1-re szétzúzták Panamát a futball-világbajnokságon, majd Hamilton ugyanekkora verést mért a többiekre."

Németország:

Bild:

"Vettel olyan, mint Toni Kroos. Kudarcot vallott, de összeszedte magát."

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump arra sürgette az iráni biztonsági erők tagjait, hogy tegyék le a fegyvert, illetve „álljanak a hazafiak pártjára”. „Ez egyedülálló óriási lehetőség az iráni emberek előtt, hogy visszavegyék országukat” – hangoztatta az amerikai elnök, amikor megerősítette Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője halálhírét.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×