INFORÁDIÓ
2021. június 19. szombat
Gyárfás

labdarúgás

vb

2018

oroszország

sorsolás

Minden, amit a labdarúgó-vb mai sorsolásáról tudni érdemes

Infostart

Aligha lesz szomorúbb közreműködő a labdarúgó-világbajnokság ma délutáni, magyar idő szerint 16 órakor kezdődő sorsolásán Fabio Cannavarónál. A futballista közreműködők közül egyedül az ő hazájának válogatottja hiányzik majd.

A FIFA ezúttal a sokszor és okkal kritizált világranglistát használta a szokásos kalapok elkészítéséhez. Ennek alapján a rendező, az A csoport 1-es számú helyét, egyben a június 14-i, moszkvai nyitómérkőzésen a szereplés jogát is garantáltan megkapó orosz csapat mellé a német, a brazil, a portugál, az argentin, a belga, a holland és a francia csapat került az első kalapba. Alkalmasint mindegyik szeretné elkerülni a második kalapból a spanyolokat, s talán másodsorban az angolokat, ebbe a nyolcasba tartozik még a perui, a svájci, a kolumbiai, a mexikói, az uruguayi és a horvát legénység.

Minden, amit a labdarúgó-vb mai sorsolásáról tudni érdemes

Miután a szabályok szerint egy kialakuló négyesben maximum két európai lehet, így a harmadik kalapból történő húzásnál már lehetnek olyanok, akik nem kerülhetnek be akármelyik négyesbe. Az első kalap dél-amerikai ászai, Brazília és Argentína ellenben minden további nélkül megkaphatják a harmadik nyolcasból a dán, a svéd, vagy a nagyon kellemetlen stílusú izlandi legénységet. A harmadik kalapba tartozik még a három észak-európain kívül a Costa Rica-i, az iráni és az afrikaiak közül a tunéziai, az egyiptomi és a szenegáli csapat.

A negyedik kalapban szerepel Szerbia, Nigéria, Ausztrália, Japán, Marokkó, a vb-újonc Panama, Dél-Korea, valamint Szaúd-Arábia cetlije. Ebből a szerbeknek jó esélyük van a brazilokkal vagy az argentinokkal találkozni, akár hat csoportban is meglehet addigra a két európai, ebben az esetben a „kékek” csak e kettő valamelyikéhez kerülhetnek, persze, az is előfordulhat, hogy éppen az argentinok vagy a brazilok négyesében lesz már meg a két európai, mégpedig a második és a harmadik kalapból.

Jöhetnek a halálcsoportok

Minden sorsolás előtt eljátszanak az érdeklődök a gondolattal, hogy melyik négy gárda alkotna a futballban bevett kifejezéssel halálcsoportot, s melyik kvartett lenne a legkönnyebb. A FIFA-ranglista alapján

a legerősebb kvartett a Németország, Spanyolország, Costa Rica, Nigéria négyes lenne,

a leggyengébb pedig az Oroszország, Horvátország, Irán, Panama (az összeállításnál figyeltünk a sorsolási szabályokban szereplő területi elvekre).

Ugyanakkor a tényleges erőviszonyok alapján a Brazília vagy Argentína, Spanyolország, Costa Rica, Nigéria négyes is borzasztó lenne a résztvevőknek. A közép-amerikai ország novemberben Budapesten is látott, de ahhoz képest nyilvánvalóan más összeállításban játszó, más játékerőt képviselő csapata 2014-ben, Brazíliában is borzasztó sorsolást kapott, mégis csoportelső lett három korábbi világbajnok ország, Uruguay, Olaszország és Anglia csapata előtt. A Kremlben kialakulhat egy Oroszország, Kolumbia, Irán, Panama négyes, ennél azért látott már erősebbet futballtörténelem.

Lesz néhány kritérium a sorsolásnál:

  • Oroszország az A csoport első helyére kerül.
  • Az első kalap további hét csapatát, köztük a címvédő németet a B-H csoport első helyére sorsolják.
  • A többi 24 csapatot az A-H csoport bármelyik helyére (2-3-4) sorsolhatják.
  • Az első kalap után a 2., a 3., majd végül a 4. kalap csapatait sorsolják.
  • Minden csoportban lesz legalább egy európai válogatott, de egyetlen négyesben sem lehet több mint két együttes az öreg kontinensről.
  • A többi konföderáció válogatottjait külön-külön kvartettbe osztják be.

Legendák a színpadon

A sorsolási ceremóniát az angol futball-legenda, a BBC műsoraiban rendszeresen szereplő Gary Lineker, az 1986-os Mundial gólkirálya celebrálja majd, az orosz Marija Komandnaja segít neki. Nem csak ő: a lebonyolításban segédkezik majd nyolc korábbi futballsztár, köztük hat világbajnok, a francia Laurent Blanc, az angol Gordon Banks, a brazil Cafu, az olasz Fabio Cannavaro, az argentin Diego Maradona és a spanyol Carles Puyol. A korábbi vb-győztes nemzetek közül Uruguayt Diego Forlán, a rendező Oroszországot pedig a már 91 éves Nyikita Szimonjan képviseli.

A világbajnokságot tizenegy város 12 stadionjában rendezik, egyedül Moszkvában lesz két vb-helyszín. A legkeletibb színhely Jekatyerinburg, Oroszország negyedik legnagyobb városa, a legnyugatibb a Lengyelország, Litvánia és a Balti-tenger által határolt Kalinyingrád. Nemzetközi jogilag az egykori Königsberg ma egy exklávé, ilyenben nem rendeztek még világbajnoki mérkőzést. Enklávéban, egyetlen ország által körülvett, s egy másik országhoz tartozó területen igen: 1974-ben Nyugat-Berlinben. Különlegesség, hogy mindössze két stadion befogadóképessége több mint ötvenezer, a moszkvai Luzsnyikié (81 000) és a szentpétervári Kresztovszkij-stadioné (68 134). A torna június 14-én Moszkvában, az orosz csapat első mérkőzésével kezdődik majd, egyébként a július 15-i döntőt is ugyanott rendezik majd.

A jövő évi labdarúgó-világbajnokság kabalaállata a Zabivaka, egy narancssárga sportszemüveges, fehér, Russia 2018 feliratú pólót viselő farkas.

A világbajnokság sorsolási kalapjai (zárójelben a csapatok világranglistás helyezése)

1. kalap: Oroszország (rendező, 65.), Németország (címvédő, 1.), Brazília (2.),

Portugália (3.), Argentína (4.), Belgium (5.), Lengyelország (6.),

Franciaország (7.)

2. kalap: Spanyolország (8.), Peru (10.), Svájc (11.), Anglia (12.), Kolumbia

(13.), Mexikó (16.), Uruguay (17.), Horvátország (18.)

3. kalap: Dánia (19.), Izland (21.), Costa Rica (22.), Svédország (25.), Tunézia

(28.), Egyiptom (30.), Szenegál (32.), Irán (34.)

4. kalap: Szerbia (38.), Nigéria (41.), Ausztrália (43.), Japán (44.), Marokkó

(48.), Panama (49.), Koreai Köztársaság (62.), Szaúd-Arábia (63.)

A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018