eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A Ferencváros vezet az OTP Bank Ligában

A Ferencváros nyert Mezőkövesden, a listavezető Videoton pedig csak döntetlent játszott Újpesten, így ismét a Ferencváros vezet az OTP Bank Ligában. Igaz, azonos pontszámmal áll a székesfehérváriakkal.

Mezőkövesden ismét Böde Dániel volt a Ferencváros nyerő embere. Az első félidőben összességében a vendég zöld-fehérek futballoztak fölényben, s a félidő végén Böde gyönyörű fejesével megérdemelten szereztek vezetést.

A fordulást követően pár perccel egyenlíthetett volna a Mezőkövesd, de Koszta hatalmas helyzetben rontott. A hazaiak jó 20 perc alatt sokkal több helyzetet dolgoztak ki, mint addig összesen, de nem tudtak túljárni a magabiztos Dibusz eszén. Az utolsó percekben is inkább a Ferencváros védelmének kellett jobban koncentrálnia, de nem hibázott, így Thomas Doll csapata mindhárom pontot megszerezte. (Mezőkövesd–Ferencváros 0-1)

Az újpesti találkozón még fél perc sem telt el a meccsből, de már vezetett a vendégcsapat: Henty a védők között kilépve előbb a kapufára lőtt, majd az elé pattanó labdát már biztos lábbal vágta a hazai kapuba. Újabb négy perccel később duplájára nőtt az előny, miután a hazai kapus által kiöklözött labdára Hadzic érkezett, és nem hibázott. Az ömlő esőben az első negyedóra után elszürkült a játék is, a Videoton visszább vett az iramból, az Újpest pedig eleve lendület nélküli, kedvetlen futballal nyitotta a mérkőzést. Egy vendégkapufa és több kimaradt fehérvári helyzet után váratlan fordulatot vett a mérkőzés: könyöklésért kiállították a második Videoton-gól szerzőjét, Hadzicot, így a vendégek megcsappant létszámban várhatták a meccsből még hátralevő szűk egy órát.

Az Újpest ugyanakkor érdemben nem nehezítette meg a tízfős csapat dolgát, egészen az 50. percig, amikor is váratlanul szépített a hazai gárda: a 16-oson elé pattanó labdát Pauljevic zúdította védhetetlenül a kapu jobb oldalába. Majd jött az egyenlítés is: a csereként beállt Tischler a kapuba juttatta a labdát a 71. percben. A 90. percben a túl indulatosan reklamáló Suljicot is leküldte a pályáról a játékvezető, az idegessé vált hangulatban, a nézőtéri bekiabálások miatt átmenetileg meg is álló meccsen bármelyik csapat megszerezhette volna a győzelmet, de újabb gól már nem esett, igaz, ehhez az is kellett, hogy Tischler a 91. percben büntetőt hibázzon... (Újpest–Videoton 2-2)

Debrecenben gyors gólváltást követően többnyire mezőnyjátékot láthatott a közönség. Mindkét csapat rengeteg hibával játszott, így a folytatásban helyzeteket csak elvétve sikerült kialakítaniuk.

A második félidő mozgalmasabb játékot hozott. A hazaiak 11-esből megszerezték a vezetést, majd pár perccel később már érkezett a paksiak egyenlítő találata. A folytatásban is mindkét oldalon több lehetőség adódott a gólszerzésre, ezek közül az egyiket Bódi Ádám révén a Debrecen kihasználta, így otthon tartotta a három pontot, és már kilenc forduló óta veretlen. (DVSC–Paks 3-2)

Balmazújvárosban

a Honvéd kezdte jobban a találkozót, amit az is jelzett, hogy Holender egy szép egyéni akció végén a keresztlécet találta el. A vendégek mezőnyfölénye ellenére a hazaiaknak is akadt lehetőségük, egy ízben Arabuli a kapufára fejelte a labdát. A játékrész közepén kissé visszaesett a tempó, az első gól mégis ekkor született, ugyanis Gazdag távolról hatalmas gólt lőtt.

A második félidő Gróf bravúrjával indult, alig pár perccel később pedig a Honvéd megduplázta előnyét Lanzafame büntetőjéből. Ezt követően hitehagyottá vált a hajdúsági gárda, így a kispestiek sokat birtokolták a labdát és veszélyesen futballoztak, ennek eredményeként a gólkirály Eppel végérvényesen eldöntötte a három pont sorsát. A hátralévő időben a Honvéd visszahúzódott, csak az eredmény tartására törekedett, de a Balmazújvárosnak a szépítő gól sem jött össze. Ehhez Vajda szabadrúgásakor járt a legközelebb, amikor a labda a keresztlécen csattant. (Balmazújváros–Bp. Honvéd 0-3)

Sopronban 

a kezdeti "ismerkedés" után fokozatosan átvette a játék irányítását a Haladás, a félidő derekától sorra alakította ki a helyzeteket. Több alkalommal csak Antal védése mentette meg a vendégeket a góltól, de hiába játszottak fölényben a hazaiak, a szünetig nem tudtak betalálni.

A második félidőre beállt a válogatott Ugrai Roland, s ez alapjaiban változtatta meg a mérkőzést, ugyanis néhány perc elteltével máris gólpasszt adott, majd maga is eredményes volt. Előbb balról beívelt szabadrúgása után Lipták fejelte a bal felső sarokba a labdát, majd két perccel később egy beadást követően ő maga volt a befejező. A Haladás hiába próbált cserékkel frissíteni, a hajrához közeledve növelte előnyét a DVTK, s ezzel el is dőlt a három pont sorsa. (Haladás–Diósgyőri VTK 0-3)

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×