Infostart.hu
eur:
386.17
usd:
331.5
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog
Újabb követője akadt Hosszú Katinkának

Újabb követője akadt Hosszú Katinkának

Bernek Péter egyre jobb formában érzi magát a világbajnokság előtt. A BVSC úszója több újítást is kipróbált, és ezek beváltak számára.

A rövid pályás világbajnok úszó ettől a szezontól úgy készül, mint Hosszú Katinka. Az InfoRádió Vegyesúszás magazinműsorában elmondta: fárasztó, mégis élvezi, hogy számos hazai és nemzetközi versenyen bizonyíthat.

“Nemcsak kikapcsol, hanem versenyezni is megtanít a sok verseny.

Emellett pedig a versenyhelyzetek begyakorlására is tökéletes” – fogalmazott.

Bernek Péter egyre jobb formában érzi magát.

“Kisebb fennakadásokkal ugyan, de kilencven százalékban sikerült minden munkát elvégezni” – jegyezte meg.

A hétvégi, római viadal után már csak a technikai csiszolásról és a gyorsításról szól majd a felkészülése.

A szezon kezdete óta egy francia oszteopátiás szakemberrel dolgozik együtt.

“Fájós a derekam, de amióta odafigyel rám, ez jóval ritkábban fordul elő. Fizikálisan és mentálisan is sokat segít. Velem egykorú, sokat beszélgetünk” – mesélte az InfoRádiónak.

A riói olimpia után újra előtérbe került a 200 hát, amelyre pihent két évet, de megint élvezi.

A vb-célokkal kapcsolatban elmondta: egy-két döntőt és egyéni csúcsot szeretne úszni a Duna Arénában, és erre 200 háton lát nagy esélyt.

Bernek Péter elárulta:

nincs olyan nap, hogy ne gondolna a budapesti vizes világbajnokságra.

“Biztos, hogy fantasztikus hangulat lesz. Nagyon várom, hogy megmutathassam, mit tudok” – zárta mondandóját a BVSC úszója.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Egy gazdagabb ország államháztartásával vetekvő plusz vagyont hoztak össze a kínai kereskedők

Egy gazdagabb ország államháztartásával vetekvő plusz vagyont hoztak össze a kínai kereskedők

Kína 2025-ben történelmi csúcsra növelte külkereskedelmi többletét, miközben az export továbbra is stabil növekedést mutatott, az import pedig az év végén élénkülni kezdett. Az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelem visszaesését más régiók bővülő kereslete ellensúlyozta, miközben az áruszerkezet egyre inkább a magas hozzáadott értékű termékek felé tolódott. A rekordtöbblet egyszerre járult hozzá a gazdasági növekedéshez és vet fel hosszabb távú kérdéseket a fenntarthatóságról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×